NL: papíron a B-liga második leggyengébb csapata lesz Magyarország

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.12.04. 16:04
null
Marco Rossi válogatottjára akár egy Ausztria, Szerbia, Szlovákia trió is várhat a Nemzetek Ligája-csoportban (Fotó: Török Attila)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette a 2020–2021-es Nemzetek Ligája divízióbeosztását: a magyar labdarúgó-válogatott B-ligás, de ott negyedik kalapos lett. Marco Rossi csapatára akár egy Ausztria, Szerbia, Szlovákia trió is várhat a csoportban.

 

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Nemzetek Ligája következő kiírásának liga- és kalapbeosztásait. Ennek alapján Magyarország az erőrangsor 31. helyezettjeként a legutóbb C-ligás induláshoz képest egy szinttel feljebb, a B-ben próbálhat szerencsét. A 16 csapat közül viszont csak Románia gyengébb a mieinknél az előzetes kalkuláció alapján, így pedig Marco Rossi csapata a negyedik kalapba került, vagyis papíron csak erősebb ellenfeleket kaphat majd négycsapatos csoportjába.

A B-liga negyedik kalapjába a már említett magyar és román válogatott mellett az izraeli és a bolgár nemzeti csapat került még be.

A Nemzetek Ligája csoportjainak sorsolását 2020. március 3-án, Amszterdamban tarják majd.

Az UEFA végrehajtó bizottsága ugyanitt határozott a vb-selejtezők lebonyolításának módosításáról is. Az új rendszerben a csoportmásodikok a Nemzetek Ligája két legjobb – egyenes ágon nem kvalifikáló – válogatottjával kiegészülve küzd meg a pótselejtezőben, a versengés így kap ismét nagyobb súlyt.

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA
(17–32.)
Első kalap: Oroszország, Ausztria, Wales, Csehország
Második kalap: Skócia, Norvégia, Szerbia, Finnország
Harmadik kalap: Szlovákia, Törökország, Írország, Észak-Írország
Negyedik kalap: Bulgária, Izrael, MAGYARORSZÁG, Románia

A-LIGA (1–16.)
Első kalap: Portugália, Hollandia, Anglia, Svájc
Második kalap: Belgium, Franciaország, Spanyolország, Olaszország
Harmadik kalap: Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Dánia, Svédország
Negyedik kalap: Horvátország, Lengyelország, Németország, Izland

C-LIGA (33–48.)
Első kalap: Görögország, Albánia, Montenegró, Grúzia
Második kalap: Észak-Macedónia, Koszovó, Fehéroroszország, Ciprus
Harmadik kalap: Észtország, Szlovénia, Litvánia, Luxemburg
Negyedik kalap: Örményország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Moldova

D-LIGA (49–55.)
Első kalap: Gibraltár, Feröer, Lettország, Liechtenstein
Második kalap: Andorra, Málta, San Marino

Legfrissebb hírek

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2 órája

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2 órája

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
7 órája

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
22 órája

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik