Egy ország aggódik Willi Orbánért – tudom meg az online portálunkra érkezett üzenetek közül válogató rovatunkból. A megállapítás statisztikai ereje meglehetősen vitatható, ám arra bizonyíték, hogy a Wales elleni, mindent eldöntő Európa-bajnoki selejtező bennünk van, már most eszünkbe jut. És azt is igazolja, hogy Willi Orbán a „mi kutyánk kölyke” lett, elfogadta boldog-boldogtalan, örül annak, hogy csak két hetet és nem két hónapot kell kihagynia sérülés miatt. Persze a gyors népszerűséghez produkció is kell, s nála nem hiányzik. Hogy a Bundesligában szó szerint vitézkedik, az innen nézve leginkább népmesei fordulat, ám a nekünk fontos pillanatokban is hozza magát. Tizenkét válogatottság, három gól – nem olyan rossz, ugye?
Ezek után egyet tudok érteni azzal a hozzászólással is, amely szerint „nagyjából keresztet is vethetnénk a meccsre” nélküle, még úgy is, hogy tudom, a futball csapatjáték, tehát a csapat játéka a fontos. Igen ám, de ahogy az életben, a futballpályán sem mindegy, ki van mögöttem, nos ebből a szempontból W. O. jelenléte megnyugtató, és akkor még nem beszéltem Gulácsi Péterről (akinek – a fáma szerint – lipcsei klubtársként van némi köze ahhoz, hogy hősünk a piros-fehér-zöldet választotta).
Persze így is lesz éppen elegendő hiányzónk, Nagy Ádámról a hivatalos megfogalmazás szerint egymásnak ellentmondó hírek érkeznek (sérült is, meg nem is), Korhut Mihályt és Kleinheisler Lászlót eltiltották, Sallai Roland éppen hogy elkezdett játszani. Így aztán ezúttal is csak utólag leszünk okosak, de ami engem illett, már most leszögezem, hogy az a csapat a magyar válogatott, amelyik pályára lép, nem fogadok el majd semmiféle mentegetőzést, hogy ez is hiányzott, meg az is.
Nem szép emlék, de ide illik az 50 esztendővel ezelőtti marseille-i cseh–magyar (4:1), a blama következtében nem jutottunk ki a világbajnokságra. A meccs történelmi, sokan akkortól számítják a magyar futball mélyrepülését, indulat követett indulatot, de volt annyi becsület a magukat (is) lejárató futballistákban, hogy egy szóval sem emlegették a hiányzókat – például Albert Flóriánt (Aranylabda) és Dunai II Antalt (Ezüstcipő). Igaz, a pályára lépők se voltak akárkik, de ez most is igaz, annak ellenére, hogy más kor, más lépték.
De maradjunk a földön, örüljünk, aminek éppen lehet. Most éppen annak, hogy Willi Orbán minden bizonnyal ott lesz.
A csapatban – ez azért fontos.