Leipzig: Willi Orbánt műteni kellett, idén már nem játszhat

Vágólapra másolva!
2019.11.14. 11:19
null
Willi Orbán idén már nem léphet pályára (Fotó: Földi Imre)
Nem csak a magyar labdarúgó-válogatott soron következő mérkőzéseit hagyja ki Willi Orbán: az RB Leipzig honlapjának közleménye szerint a belső védő térdét műteni kell, így idén már nem léphet pályára.

 

A 27 éves, 12-szeres válogatott középhátvéd az RB Leipzig október 30-i Német Kupa-mérkőzésén szenvedett térdsérülést. Az első hírek arról szóltak, hogy „csak” két hetet kell kihagynia, így pályára léphet a nemzeti csapatban az Uruguayi elleni stadionavatón és a Wales elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn. Állapota azonban nem a várt ütemben javult, a Lipcsében elvégzett keddi orvosi vizsgálatokon eldőlt, hogy nem állhat a magyar válogatott rendelkezésére a novemberi mérkőzéseken.

Sőt, a német klub csütörtökön azt közölte, hogy a válogatott belső védő térdén artroszkópos beavatkozást hajtottak végre. A műtét jól sikerült, de Willi Orbán idén már nem léphet pályára.

Mindez azt jelenti, hogy a Leipzig hátralévő nyolc mérkőzését kell kihagynia: két Bajnokok Ligája-csoportmeccset és hat bajnokit, többek között a Borussia Dortmund elleni idegenbeli (december 17.) rangadót.


 

Legfrissebb hírek

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
22 perce

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
2025.09.28. 21:32

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik