Magyar–szlovák: a rendőrség hat férfit elfogott a meccs utáni verekedések miatt

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 12:28
null
Öt szlovák drukkert megvertek a meccs után (Fotó: Balogh László)
A magyar rendőrség közleményben jelezte, kezdeményezi hat férfi bíróság elé állítását, mert a gyanú szerint a magyar–szlovák labdarúgó-mérkőzés után megvertek öt szlovák férfit.

 

A police.hu tájékoztatása szerint két külön esetről van szó. Szeptember 9-én két szlovák férfi tett bejelentést, hogy a 2–1-es vendéggyőzelemmel végződő budapesti meccs után a Holló utcában megverték őket. Másnap a Szlovák Nagykövetségen három másik szlovák férfi jelezte, hogy a Vágóhíd utcában támadás érte őket.

A rendőrök mindkét ügyben három-három férfit fogtak el. Közülük hármat súlyos testi sértés bűntett, kettőt garázdaság bűntett, egyet pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlete és könnyű testi sértés vétség megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként és kezdeményezik bíróság elé állításukat. A hat férfi közül öten a bűncselekmény elkövetését beismerték.​

Legfrissebb hírek

Több mint 100, felfegyverzett Roma-ultrát vettek őrizetbe Nizzában

Európa-liga
2025.09.24. 11:23

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

UEFA: Szlovákia labdarúgó Eb-győztes

Minden más foci
2025.09.16. 17:51

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41
Ezek is érdekelhetik