Válogatott: A bíró kipécézett engem, alig várta, hogy lapot adhasson – Baráth

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 07:17
Hazai pályán sem sikerült pontot szereznie a magyar labdarúgó-válogatottnak a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn. A 2–1-re elvesztett mérkőzés után Gulácsi Péter és Baráth Botond is elmondta, miben hibázott a védelem a kapott góloknál. Utóbbi arról is beszélt, miért kapott a meccs után piros lapot, a szabadrúgásból eredményes Szoboszlai Dominik pedig elárulta, a vereség után hogyan gondol első válogatottbeli góljára. 


„Az első gólnál rá tudtak fordulni egy keresztpasszra, kicsit passzívak voltunk, nem támadtuk meg a labdát birtokló játékost. Ő keresztbe vitte védelmünk előtt, kijátszotta a jobb oldalunkra, ott pedig már kettő az egyben voltak. A beadást még sikerült félig tisztáznunk, de pont a csatár lábára hullott a labda. A második gólnál a szélen megvolt a létszámfölényünk, de szép kényszerítővel kihozták a labdát, utána betették a csatárnak, aki kilőtte az alsó sarkot. Talán ha kicsit élesebbek vagyunk, lesre lehetett volna állítani”
– idézte fel a kapott gólokat Gulácsi Péter.

Baráth Botond ehhez hozzátette, hogy az első gólt les előzte meg, neki pedig a tisztázásnál lecsúszott a lábáról a labda, ami az eső miatt vizes volt. A másodiknál egyetért a kapussal abban, hogy leshelyzetet kellett volna kialakítaniuk, s korrigálni akarta a helyzetet, de mire odaért volna, Bozeník ütemtelenül ellőtte a labdát, ami jó helyre ment.

A védő a meccsen kapott egy sárga lapot, majd a lefújás után reklamálásért egy újabbat mutatott fel neki a bíró a pirossal együtt, így nem játszhat a soron következő, horvátok elleni mérkőzésen.Marco Rossi a találkozót követő sajtótájékoztatón elmondta,Baráth butaságot csinált, ami a tapasztalatlanságából következett.

„Megkérdeztem a bírótól, hogy miért volt kényelmes a mérkőzésen – idézi fel Baráth, hogy mit mondott a játékvezetőnek, amiért ő felmutatta neki a második sárga lapját. – Ugye az első gólnál nem vette észre a lest, utána folyamatosan osztogatta nekünk a sárga lapokat, az ellenfélnek meg nem nagyon szólt oda. Úgy látszik, rájuk nem vonatkoznak az új szabályok, hogy cserénél minél gyorsabban el kell hagyni a pályát. Emellett folyamatosan elrugdosták a labdákat, mondtam a játékvezetőnek, hogy figyeljen erre oda, mert ezen is sok minden múlhat. De őket nem nagyon fgyelmeztette, engem meg kipécézett, beszélt hozzám, alig várta, hogy adhasson egy sárga lapot. Úgy néz ki, nem voltam neki szimpatikus, vagy nem tetszett neki a hajam, nem tudom.”

Videónkban Szoboszlai Dominik is megszólal, aki elmondta, boldog amiatt, hogy megszerezte az első gólját a válogatottban, de az örömét beárnyékolja a csapat veresége. A játékosok emellett arról is beszélnek, miben látják a vereség okát, és mi hangzott el az öltözőben Marco Rossitól.

Az eseményről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította:PIETSCH TIBOR, BORBOLA BENCE, BABJÁK BENCE (összefoglaló), TUMBÁSZ HÉDI, TÖRÖK ATTILA, SZABÓ MIKLÓS (fotó), PUSZTAI VIOLA (videó), PÓR KÁROLY (sajtótájékoztató). Percről percre:BACSKAI JÁNOS

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia1–2 (0–1)

Budapest,
Groupama Aréna,22 000néző.Vezette:Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
SZLOVÁKIA:Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.).Szövetségi kapitány:Pavel Hapal
Gólszerző:Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)
Kiállítva:Baráth (a lefújás után)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország531110–5+510
2. Szlovákia5329–7+29
3. MAGYARORSZÁG5327–6+19
4. Wales4224–406
5. Azerbajdzsán5145–13–81

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
2 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
3 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
6 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlai: Időre van szükség, hogy mindenkinek meglegyen a helye

Angol labdarúgás
21 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik