Sokat elmond a magyar válogatottról, hogy a Szlovákia elleni mérkőzésen nagyjából a 76. percben volt az első tényleg elégedetlen felhördülés a lelátón, pedig akkor már jó ideje hátrányban futballozott Marco Rossi együttese – a közönség láthatóan értékelte azt, amit a csapat bemutatott a Groupama Arénában, s a játék összképe valóban kedvező volt. Az eredmény ugyanakkor 1–2, és a futball megmásíthatatlan tényeit az eredményjelző mutatja.

Lehetne most Antonio Mateu Lahoz játékvezetőt és egységét kárhoztatni. Egy VAR-kamera képét is megnéznénk, de egyértelműen lesnek tűnt a szlovákok első gólja; a spanyol bíró „sárgázása” is elég egyoldalú volt, ítélkezési gyakorlatát pedig szintén nem véletlenül vette szájára a kiállított Baráth Botond. Lehetne balsorsot emlegetni, de ezzel túl könnyen elsiklanánk a mérkőzés tanulságai felett.

HÁTRÁNYBA KERÜLNI: EGYÁLTALÁN NEM JÓ HÍR

Ha azt mondjuk, hogy a mérkőzés első hatvan perce alapján a magyar válogatott nem érdemelte meg, hogy vereségre álljon, sajnos azt is meg kell állapítanunk, hogy a hajrá alapján ez már nem igaz, hiszen a mérkőzés utolsó harmada egyértelműen a szlovák csapaté volt. Miután Marco Rossi csapata ismét hátrányba került, az 1–3 sokkal közelebb volt, mint a 2–2.

Ennek egyrészt lehet az az oka, hogy az agresszív letámadást bemutató magyar válogatott kimondottan erős tempót diktált az első félidőben, holott jó néhány játékosa vagy sérülés után lépett pályára (Nagy Ádám, Pátkai Máté), vagy mérkőzéshiánnyal érkezett. Sallai Roland 72 percet játszott tétmérkőzésen ebben az idényben idáig klubcsapatában, Szalai Ádám 108-at, Nagy Ádám 153-at, Dzsudzsák Balázs 180-at ligakupában – a bajnokság még nem kezdődött el –, Baráth Botond meg július 27. óta nem került pályára az MLS-ben.

Még ha az említettek mind kitűnő edzettségi állapotban is vannak, és jól sikerült klubjukban a felkészülésük, akkor sem ideális, hogy ennyire keveset játszottak a közelmúltban. Akkor sem, ha a szlovákoknál is voltak hasonló problémák (Denis Vavro, Juraj Kucka és Róbert Mak esetében). A kispadról ezúttal nem jött pluszimpulzus: Marco Rossi első cseréje kényszerű volt, a második félig-meddig szintén (a sérülését követően visszatérő Nagy Ádám sárga lapot kapott), a harmadik pedig olyan késői volt, hogy semmin sem tudott változtatni.

Ez utóbbi az is jelentette, a kapitány valószínűleg nem látott jobb opciót a pályán levő tizenegynél, hiába tartotta biztosan az előnyét a vendégcsapat. Szalai ereje nyilvánvalóan kellett, egyáltalán nem játszott rosszul, cseréje pedig nem volt.

Szoboszlai Dominik gólt szerzett, és Sallai Rolanddal együtt sok gondot okozott kreatív megoldásaival a szlovák hátsó sornak, Dzsudzsák Balázs pedig egyrészt csapatkapitányként vezérszerepet kap, másrészt átlövései és pontrúgásai bármikor veszélyesek lehetnek. Ezek után Rossi végül Kleinheisler Lászlót hívta le, hogy beküldje Holender Filipet, ám ez sem segített. Nem volt erő, és a két csapat közti erőnléti különbség egyre jobban és jobban érződött – nem volt visszaút.

A játékhiány és a csereopciók korlátozott volta (sok a támadó középpályás, de kevés a csatár, Szalai Ádámhoz hasonló center nem volt a keretben, kevés a „piszkos munkát” végző védekező középpályás) különösen nem jön jól, amikor az eredményt kellene hajtani. Amióta Marco Rossi a kapitány, válogatottunk hét mérkőzésen került hátrányba, Finnország, Görögország, Észtország, Horvátország, Montenegró és kétszer Szlovákia ellen. Mérlegünk ezen a hét találkozón 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség. Csak akkor sikerült ponto(ka)t szerezni, ha viszonylag hamar egyenlíteni tudott a csapat.

A „fordítási probléma” nem újdonság. A 2010-es világbajnokság kvalifikációs sorozatának rajtjától számolva 107 találkozót vívott a magyar válogatott, 50 mérkőzésen került hátrányba, és csupán 3 olyat nyert meg, amelyen fordítania kellett volna (2012-ben Törökország ellen 0–1-ről 3–1, 2015-ben Feröer ellen 0–1-ről 2–1, 2018-ban Horvátország ellen 0–1-ről 2–1).

Mérlege ezen az 50 találkozón 3 győzelem, 7 döntetlen, 40 vereség, azaz ha a magyar válogatott hátrányba kerül, akkor nagy az esélye, hogy vereséget is szenved. Tegyük hozzá, ugyanebben a periódusban a szlovákok sem voltak nagy fordítók, ám mégis hátrányból tudtak győzni Lengyelország, Dánia, Izland és Németország ellen, márpedig ez elég erős névsor.

Valószínűleg ez összefüggésben van azzal, hogy a magyar válogatott egyik gyenge pontja már jó ideje a tiszta helyzetek kialakítása nyílt mezőnyjátékból. A nemzeti csapat a mostani Eb-selejtezőkön eddig öt mérkőzésen hét gólt szerzett. Ezek többségét (négyet) szabad- és szögletrúgások után érte el, mezőnyjátékból hármat szerzett. A Nemzetek Ligájában elért kilenc gólból három szögletek után született.

Ez egyfelől jó: van a válogatottnak egy jól alkalmazható és jól is alkalmazott fegyvere, amely ráadásul az ellenfél szintjétől függetlenül veszélyes. Másfelől nem: alacsony az akciógólok száma, ráadásul azok is ritkán születtek ziccerig kijátszott támadásokból, kevés a nagy magyar helyzet a mérkőzéseken. Igaz, a horvátok kivételével csoportunk többi csapata sem jelentkezik a tiszta helyzetek kialakításában. Ha rosszul alakul a meccsforgatókönyv, az sajnos nem jó hír a mieinknek – ez olyan terület, amelyen mindenképpen fejlődni kell.

NEM PATTANHAT MINDIG JÓL

A kialakított helyzetek minőségét mérő xG-ről, mint mérőszámról esett szó – s akkor is abban a kontextusban került elő, hogy a magyar válogatottnak viszonylag alacsony az értéke, ergo kevés a minőségi helyzete. Igaz, ellenfeleinek is – kevés a ziccer a nemzeti csapat találkozóin. A Wyscout adatai alapján a Rossi-éra mérkőzései alapján a magyar csapat helyzeteinek xG-értéke alacsonyabb az ellenfelekénél, ezek alapján a gólkülönbségnek sem felénk kellene billennie.

Ehhez képest (nesze neked, statisztika) a magyar válogatott szerzett több gólt a találkozókon, jócskán felülmúlva a várható gólszámát. Ilyen természetesen lehetséges, csak azzal érdemes számolni, hogy előbb-utóbb ez a „felülteljesítés” megszűnik. Hirtelen nem pattannak jól a labdák, nem akadnak be a lövések, nincs egy kis pluszszerencse a kapu előtt – mint ahogy most nem is volt. S az alant közölt ábrán is jól látszik, a 65. perc után válogatottunk tulajdonképpen már nem került helyzetbe Szlovákia ellen.

Mondhatni, a válogatott a közelmúltban megnyert olyan mérkőzéseket, amelyeket a játék képe alapján nem feltétlenül kellett volna megnyernie. Most viszont elveszített egy olyat, amelyen a szurkoló azt érezte, nem érdemelt vereséget. A futball adta, a futball elvette.

KÉT MEGINGÁS, KÉT GÓL

Persze az az egy Szoboszlai-szabadrúgásgól pont elég lett volna, ha nincs a két kapott gól, de a futballvilágban a „volna” és a „ha” nem érvényes kifejezések. A magyar válogatott eddig hat gólt kapott az Eb-selejtezőkön, és ötöt ebből úgy, hogy vagy a jobb szélen (a szlovákok első góljánál Nagyszombatban, illetve Budapesten, a horvátok góljánál Budapesten), vagy a jobb oldalon, de beljebb (idegenben és otthon is a szlovákok második találatánál – bár előbbi inkább kontragól volt) bontották meg a védelmét. Méghozzá úgy, hogy a magyar védők minden esetben létszámfölényben voltak.

Az első szlovák találatnál érdemes figyelni a magyar védekezést. A kiindulópont egy magyar labdavesztés. A gólszerző Róbert Mak a kezdőkörben, viszonylag ártalmatlan pozícióban kapja a labdát, ám a közelében sincs magyar játékos. Mak teljesen nyugodtan vezetheti a labdát, Nagy Ádám a védelmi alakzat tartása mellett dönt (ki is int balra), nem támad ki a szlovák játékosra. Willi Orbán viszont kilép, mert észleli a Mak és Juraj Kucka jelentette veszélyt. Mak jobbra passzol (teljesen üres a szél, magyar védő égen-földön nincs), Hamsík bead, Baráth megelőzi a lesen álló Bozeníket, ám a lepattanó labdára egyedül érkezik a szlovák 20-as, és értékesíti a ziccert.

Mak ugyanis levált Nagy Ádámról, aki kétszer is jól láthatóan felé néz, és észleli, hogy a szlovák játékos üres, de amire visszaér, a labda már a kapuban, esélye sem volt közbeavatkozni. Ráadásul kétfelé kellett volna „szakadnia” a védekező középpályásnak, hiszen a belső védők (Baráth és Orbán) nagyon messze kerültek egymástól, és ezt az űrt is Nagynak kellett volna betöltenie. Egy gól szinte mindig több hibát feltételez: „kiürült” a magyar védelem bal oldala (Kádár befelé húzódott, és a legközelebb helyezkedő támadó középpályás, Szoboszlai Dominik is így tett), a szlovákok így létszámfölénybe kerültek a jobb szélen. Mak passza után egyből megindult a büntetőterület felé, gólt érő tempóelőnyt szerezve. Középen pedig elszakadt egymástól a két belső védő, a második hullámban érkező Mak pedig jókor volt jó helyen.

A második gólnál megint csak jókora magyar létszámfölény van, ám ezt a szlovákoknak sikerül 1:1 elleni szituációra „cserélniük”. Lobotka egy összjáték után elkerüli Szoboszlai becsúszó szerelését – előtte Nagy, Kleinheisler és Szoboszlai között óriási terület nyílik –, észleli, hogy hatalmas üres zóna van Willi Orbán és Baráth Botond között is, ráadásul Róbert Bozeník „pozíciót fogott” a kifelé mozgó Baráth előtt, és kedvezőbb helyzetben van. Baráth a mozgása alapján lesre szerette volna állítani a centert (reklamálja is a lest a gól után), de ez azért nem következett be, mert Bese Barnabás belóg. Ezek után a 19 éves szlovák középcsatár magától értetődő természetességgel értékesíti is a helyzetet: úgy veszi át a labdát, hogy a tizenhatos vonalánál egyből lövőhelyzetet is teremt, és hiába csúszik Orbán és Baráth, kilövi a bal alsó sarkot.

És ennyi tulajdonképpen elég is. A szlovák válogatott megmutatta, miért erősebb, kíméletlenül belőtte első két lehetőségét, és bár a későbbiekben már nem gazdálkodott ilyen jól a helyzetekkel, a hajrában egyre biztosabban „fogta”, és nem is eresztette a három pontot.

INNEN BRAVÚR KELL. NEM IS KICSI

Ha a magyar válogatott megnyerte volna a budapesti mérkőzést, akkor két pont előnnyel vezette volna az E-csoportot öt forduló után, és nagyon erős pozícióba navigálta volna magát. Ez most előnytelen helyzetre változott. Válogatottunk ponthátrányban van Horvátországgal szemben, és mindenképpen Szlovákia mögött marad, ha a két csapat azonos pontszámmal végez. Wales vesztett pontok tekintetében ugyanúgy áll, mint Szlovákia és Magyarország.

Mindhárom csoportriválisnak több hazai mérkőzése van hátra, mint nekünk. A horvátok a magyar és a szlovák válogatottat fogadják, a szlovákok a walesieket és az azerieket, a walesiek a horvátokat és a magyarokat, a mieink már csak Azerbajdzsánt. Az azeriek legyőzése kötelező, de számunkra még semmire sem elég, és ami ennél is nagyobb baj, még Wales felülmúlása sem biztos, hogy elegendő. Ha a szlovákok és a horvátok hat-hat pontot szereznek hátralevő meccseiken, akkor a magyar válogatott csak akkor előzhet, ha megveri Azerbajdzsánt, nyer Walesben, és pontot szerez Horvátországban.

Ez két idegenbeli bravúrt feltételez, márpedig a magyar válogatottnak középtávon is kevés az idegenbeli bravúrja. Az Azerbajdzsán ellen aratott győzelemmel Marco Rossi csapata több mint kétéves, kilencmérkőzéses idegenbeli nyeretlenségi sorozatot szakított meg, de ha elkezdünk visszalapozni, a helyzet akkor sem ad okot rendkívüli derűlátásra. Az elmúlt tíz évben tétmérkőzésen Magyarország jobbára csak alacsonyabban rangsorolt vagy közel azonos játékerejű válogatottakat tudott legyőzni idegenben.

A kivételek: Erwin Koeman szövetségi kapitánysága alatt egy 1–0-s siker Dániában (az előző mérkőzésen már vb-kvalifikációjukat bebiztosító dánok számára tét nélküli volt a találkozó), valamint a norvégok elleni Eb-pótselejtezős 1–0 Bernd Storck alatt. A többi legyőzött ellenfél: Finnország (kétszer), Málta, Albánia, San Marino, Moldova, Andorra, Észtország, Feröer, Lettország és Azerbajdzsán.

Lehet, hogy Horvátország képes elképesztő könnyelműségekre (lásd az Azerbajdzsánban elhullajtott pontokat), lehet, hogy Wales most nem olyan jó, mint akkor, amikor Eb-elődöntőbe jutott, de mindkét válogatott jóval erősebb az előző felsorolás tagjainál, és könnyen lehet, hogy a 2009-es dán, valamint a 2015-ös norvég válogatottnál is.

Hát, fel van adva a lecke...

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 1–2 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÁKIA: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Gólszerző: Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)
Kiállítva: Baráth (a lefújás után)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1

EZ KÖVETKEZIK
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország