Eb 2020: azoknak sincs veszve a budapesti csoportkör, akik nem kaptak elsőre jegyet

Vágólapra másolva!
2019.08.07. 17:11
null
Később még jegyhez juthatnak a magyar szurkolók a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra (Fotó: Tumbász Hédi)
19 millió jegyigénylés érkezett az Európai Labdarúgó-szövetséghez a 2020-as Eb-re, ám csak 1.5 millió belépő találhatott gazdára első körben. Azok, akik nem jutottak jegyhez, 2020 tavaszáig három különböző, de szintén hivatalos úton vásárolhatnak még – adott tájékoztatást a Magyar Labdarúgó-szövetség.

 

A vártnál korábban, augusztus 6-án megtörtént a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra eddig elérhető jegyek kisorsolása, amelynek eredményéről minden jegyigénylőt a regisztrációkor megadott e-mail címen értesített az UEFA – számolt be az MLSZ honlapja.

A mostani, első körben kisorsolt mintegy 1.5 millió jegyre több mint 19 millió igénylés érkezett az UEFA-hoz, ami azt is jelenti, nem minden igénylő örülhetett kedd este: az Európai Labdarúgó-szövetség ekkor küldte ki az értesítéseket az eredményről.

Az MLSZ hozzáteszi, számukra sincs veszve minden, hiszen jövő nyárig további jegyek is elérhetőek lesznek – igaz, már sokkal kisebb számban, mint a most véget érő első fázisban.

A most kisorsolt jegyigénylőknek augusztus 18-ig kell kifizetniük jegyeik árát az UEFA tájékoztató e-mailjében megjelölt módon, ugyanazon a felületen, amelyen korábban a jegyeket igényelték. Akik ezt a határidőig nem teszik meg, azok elveszítik jegyeiket – olvasható a tájékoztatóban.

A ki nem fizetett jegyek a Fans First programba kerülnek át, ahol azok a szurkolók vásárolhatják majd meg őket, akik a mostani sorsoláson nem jártak szerencsével. A program további részleteiről az UEFA a későbbiekben küld tájékoztatást, így érdemes a regisztrációkor megadott e-mail fiókot (és annak levélszemét mappáját is) rendszeresen ellenőrizni.

2019 decemberében a kontinenstornára kijutott nemzetek szurkolói számára további jegyek válnak elérhetővé, de ezúttal is sokkal alacsonyabb számban, mint az a mostani fázisban történt. Ha egy csapat a Nemzetek Ligája rájátszásából kvalifikálja magát a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor a szurkolói 2020 áprilisában tudnak majd jegyet váltani.

Azoknak a szurkolóknak, akik jegyhez jutottak, és azt/azokat augusztus 18-ig ki is fizetik, de mégsem tudnak részt venni a mérkőzésen, lehetőségük lesz a jegyeiket újra értékesíteni az UEFA hivatalos platformján ugyanazért az árért, amennyiért megvették azokat. Ekkor tehát újabb belépőket lehet majd megvásárolni. Ezen fázis részleteiről 2020 tavaszán ad majd tájékoztatást az UEFA.

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:22

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07
Ezek is érdekelhetik