Az élről körbenézve: a ’86-os vb selejtezői óta nem álltunk így a nyáron

Négy mérkőzés, kilenc pont, csoportelső pozíció: igencsak biztató a magyar válogatott helyzete az Európa-bajnoki selejtezőkön. A Horvátország elleni bravúrgyőzelmet két olyan követte, amely nagyon kellett ahhoz, hogy Magyarország eséllyel szóljon bele a kvalifikációért folyó küzdelembe. Azerbajdzsán ellen tulajdonképpen nagyjából egy percig kellett izgulni, a 3–1-es győzelem nagyon sima volt; míg Wales ellen kiélezett, kemény mérkőzést nyert meg Marco Rossi csapata, s került így pole pozícióba.

KÉT SOROZAT MEGTÖRT, EGY FOLYTATÓDOTT

Az Azerbajdzsánban aratott siker azt jelentette, hogy kilenc mérkőzés (két döntetlen, hét vereség) után megszakadt a nemzeti csapat idegenbeli nyeretlenségi sorozata, válogatottunk 2016. október 10. (Lettország–Magyarország 0–2) után győzött ismét vendégként. 1996-ban a válogatott ugyanígy Azerbajdzsánban szakította meg hosszú idegenbeli sikertelenségi szériáját (1 döntetlen és 11 vereség után jött a megkönnyebbülést hozó 3–0). Szintén megszakadt a rossz júniusi sorozat: a 2016-os Európa-bajnokságon Ausztria felett aratott 2–0-s diadal óta nem nyert ebben a hónapban a válogatott, három döntetlen mellett négyszer kikapott. Most viszont kétszer is felülkerekedett a júniusi mérkőzéseken, csakúgy, mint 2014-ben vagy 2015-ben.

A Wales elleni siker volt egyhuzamban az ötödik győzelme a magyar válogatottnak hazai pályán, azaz Marco Rossi még százszázalékos otthon a nemzeti csapat kispadján. Ilyen sorozata legutóbb 2006–2007-ben volt együttesünknek, amely akkor Kanadát (1–0), Moldovát (2–0), Olaszországot (3–1), Bosznia-Hercegovinát (1–0) és Máltát (2–0) múlta felül. Finoman fogalmazva sem gyakori az ehhez hasonló magyar nyerőszéria, mivel a 2006–2007-es eset előtt 1977–1979-ben volt hasonló. Akkor Ausztria (2–0), Lengyelország (2–1), Csehszlovákia (2–0), a Szovjetunió (2–1), Görögország (3–0), Jugoszlávia (4–3), Svédország (3–0), Bolívia (6–0), Csehszlovákia (2–1), a Szovjetunió (2–0) és az NDK (3–0) ellen nyert a nemzeti csapat hazai pályán. Az 1976. június 12-én indult sorozat tizenegy mérkőzés után, 1979. május 2-án szakadt meg a Magyarország–Görögország (0–0) találkozóval.

NYÁRON AZ ÉLEN: 34 ÉV UTÁN ELŐSZÖR

Meglehetősen szokatlan (ellenben igen kellemes) azt látni, hogy a nyári szünetre vonulva Magyarországot mutatja első helyen a tabella – akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy a mieinknek még nem volt szabadnapjuk az Eb-selejtezőkön, ez a következő fordulóban esedékes. Mindenesetre az 1986-os világbajnokság kvalifikációja óta ez az első alkalom, hogy a tornát megelőző nyár elején a magyar válogatott csoportelső. Akkor ez már végeredményt és vb-kijutást ért (a részvételünk 1985. április 17-én, a bécsi 3–0-s győzelemmel dőlt el), míg most még nagyon messze vagyunk ettől.

A 2004-es Európa-bajnokság selejtezőin majdnem ilyen jól állt a válogatott, miután megnyerte a júniusi meccseit (3–1 Lettország és 5–0 San Marino ellen), ám gólkülönbséggel a csoportelső svédek mögé szorult. „Az esélyesek közé léptünk” – írta címlapján a Nemzeti Sport, ám az őszi összecsapások Lettország és Lengyelország ellen kijózanító pofonokat hoztak, s a magyar válogatott végül csak csoportnegyedik lett. Most, reméljük, jobb lesz a folytatás.

A VÁLOGATOTT LEGNAGYOBB FEGYVERE

Térjünk át magukra a mérkőzésekre, kezdjük az Azerbajdzsán–Magyarország találkozóval! Az 1–3-as végeredmény kialakításában kulcsszerepe volt válogatottunk szöglet- és szabadrúgásainak (no meg a remekül érkező, két gólt is szerző Willi Orbánnak, mivelSebők Vilmos 1999-es triplája óta az első magyar védő lett, aki két vagy több találatot ért el egy válogatott meccsen), és ami azt illeti, Wales ellen is nagyon veszélyes volt ezeknél a nemzeti csapat. Érdemes egy kicsit nagyobbra állítani a fókuszt és áttekinteni, mit jelent ez az eredményesség.

Amióta Marco Rossi a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a nemzeti csapat tizenöt gólt ért el tíz mérkőzésen. Kevés gólt szerez, de keveset is kap, összesített gólkülönbsége 15–10. A tizenöt találatból hat esett szabad- és szögletrúgások után: Willi Orbán háromszor, Szalai Ádám kétszer és Pátkai Máté egyszer köszönt be ily módon. A Rossi-érában a válogatott tehát góljainak 40 százalékát éri el állított labdás helyzeteket követően.

Nézzük meg, mi a helyzet hátul! Együttesünk Rossi kapitánysága alatt tíz gólt kapott, ám csak egyet szöglet- vagy szabadrúgás után, azaz védekezésben kimondottan jól hárítja az efféle szituációkat. Az összesített mutató szabad- és szögletrúgásokat tekintve plusz öt (hat szerzett és egy beszedett gól), ez kontinentális szinten is igen jónak számít.

Már csak azért is különösen fontos az állított labdás szituációk minél jobb begyakorlása és végrehajtása, mert a magyar válogatott viszonylag kevés tiszta helyzetet alakít ki nyílt játékból. Az E-csoport minden tagja helyzetkialakítási problémákkal küzd, s kevés labdaérintést tud felmutatni a tizenhatoson belül: az 1–3. forduló alapján készített WyScout-statisztika szerint Horvátország a 23., Szlovákia a 31., Magyarország a 35., Wales a 37., Azerbajdzsán a 44. a rangsorban. Kevés a csoportban a helyzet, kevés a tizenhatoson belüli labdaérintés, tehát felértékelődik a szöglet- és szabadrúgások szerepe. Márpedig a magyar válogatottnak jelenleg ez az egyik – ha nem a – legnagyobb fegyvere.

Ebben pedig kulcsszerepe van Willi Orbánnak, aki európai szinten is igen veszélyes védőnek számít. Orbán 2016 nyara óta 15 gólt szerzett tétmérkőzéseken, 14-et szöglet- és szabadrúgások után, vagy közvetlenül (első labdából, rögtön a beívelés után), vagy az azokat követő visszaívelésekből. Amióta részletes kimutatás készül a játékáról, 64.3 százalékban megnyeri a (támadó vagy védekező) fejpárbajait, 0.61-szer kísérletezik mérkőzésenként kapura lövéssel vagy fejessel és 0.86 labdaérintése van az ellenfél büntetőterületén belül.

Tehát egy Willi Orbánt foglalkoztató csapat bátran számíthat meccsenként legalább egy lehetőségre tőle – és ez szinte minden esetben rögzített játékhelyzet után jön. Sokatmondó, hogy az Eb-selejtezőkön Orbánnak volt Szalai Ádámmal holtversenyben a legtöbb labdaérintése az ellenfelek tizenhatosán belül (8-8, 2.49-es átlag három forduló után – a kedd esti találkozó ebben a statisztikában még nem szerepel). A kiválóan érkező középhátvéd (és mindenki más, aki bent „tolong”) ráadásul megfelelő kiszolgálást is kap Dzsudzsák Balázstól és Szoboszlai Dominiktól. Azerbajdzsán és Wales ellen is nagyon veszélyesek voltak a magyar beívelések, pedig az ellenfél videoelemzői is nyilván készülnek már ezekre a helyzetekre…

Csoportunkban válogatottunknak van a legtöbb kapura fejelési kísérlete (a megnyert fejpárbajok tekintetében 52.63 százalékkal pedig hetedik Európában), Willi Orbán vezeti játékosaink közül az egyéni rangsort, sőt, a második helyen áll az Eb-selejtezők összesített listáján is Álvaro Morata (Spanyolország) mögött. Az, hogy rábólintott a magyar címeres mezben való szereplésre, főnyeremény a nemzeti csapatnak – védekezésben és szabad-, valamint szögletrúgások után támadásban is kiemelkedő fontosságú szereplő, ráadásul Gulácsi Péterrel kialakított játékkapcsolata is meghatározó tényező.

BRUSZTBÓL GÓL

Wales ellen a magyar válogatott a 2015–2016-os önmagára emlékeztetett. Stabil, nagyon szervezett védekezés (szerencsére az egyetlen ordító walesi ziccert a gyengén játszó Gareth Bale nagyon csúnyán elrontotta), rengeteg munka, ráadásul mind a szombati, mind a keddi mérkőzést sikerült kontroll alatt tartani – márpedig ez egy, a walesiéhez hasonló játékerejű csapattal szemben igen jó teljesítmény. Legfeljebb a második félidő egy 15 perces periódusában tűnt úgy, hogy a rivális áll közelebb a gólszerzéshez – de a magyar válogatott jól frissített (a Dzsudzsák–Kleinheisler csere kifejezetten „ült”), és akárcsak Horvátország ellen, most is a hajrában szerzett gólt.

Egy olyan gólt, amely ismét megmutatta, miért van vezérszerepe Szalai Ádámnak a nemzeti együttesben. Szalai „könnyű célpont”, lévén egyrészt nem olyan típusú játékos, akiért a magyar közönség általában rajong, másrészt munkájának jó része (letámadás indítása és vezetése, labdamegtartás-lekészítés, felívelt labdákért megharcolás) hálátlanul kevéssé látványos. De nem véletlen, hogy Szalai eljutott 219 Bundesliga-mérkőzésig (bármely magyar futballista elfogadna egy topligában ilyen számot), és az sem, hogy Pintér Attilát leszámítva minden szövetségi kapitány kulcsemberként számolt vele. Egyszerűen nincs másik center, aki ezt a feladatot ilyen szinten ellássa.

A Wales elleni győztes gólnál kidomborodnak Szalai erényei: meg tudja tartani a felívelt labdát, sikeresen harcol meg az Anderlechtben futballozó James Lawrence-szel, és alakítja ki ezzel a helyzetet a remekül érkező box-to-box középpályás Pátkai Máténak, aki aztán be is fejezi azt. Ez a gól a bruszt és a jó ütemű érkezés gólja – Szalaiban megvolt a 80. percben is az erő a labda (no meg embere) megtartásához és az előkészítéshez, Pátkaiban pedig a sprinthez, amivel odaért a szabad labdára. Még az is kérdés, hogy minden statisztikai szolgáltató cég beírja-e Szalainak a gólpasszt (az UEFA megtette, de a labda inkább Lawrence-ről került Pátkai elé) – na, ennyit a hálátlan feladatról. Merthogy ez a gól sosem jött volna létre Szalai munkája nélkül…

Amióta Marco Rossi irányítja a válogatottat, ez a harmadik mérkőzés, melyen az utolsó 15 percben szerzett góllal nyert (Horvátország és Wales otthon, egyaránt Pátkai a győztes találat szerzője), illetve mentett pontot (Észtország idegenben, Szalai talált be) a nemzeti csapat. Olyan meccse azonban nem akadt, amelyen ebben a periódusban kapott volna vereséget vagy pontvesztést jelentő gólt (Albert Rusnák a szlovák–magyaron elért találata már „csak” bebiztosította a hazai sikert). Márpedig ez sem lebecsülendő erény.

KI KERÜL SZALAI MÖGÉ?

Még egy gondolat erejéig térjünk vissza Szalai Ádámra: nagy kérdés, miként tudja Marco Rossi és stábja pótolni a középcsatárt, ha valamilyen okból nem bevethető vagy nagyon rosszul megy neki a játék. A két júniusi selejtezőn ugyanis nem ült hasonló szerepkörben bevethető játékos a kispadon, a támadóopciók (Németh Krisztián, Varga Roland, Nagy Dominik, Holman Dávid, Kovács István) mind vagy szélsők, vagy támadó középpályások, vagy más típusú támadók. A nemzetközi szintű centerek (pláne a Szalaihoz hasonló, támogató-előkészítő erőcsatár/target man szerepkörű játékosok) ugyanis nem nyüzsögnek a magyar futballban.

A Transfermarkt által legmagasabb piaci értékű magyar csatárnak taksált Nikolics Nemanja lemondta a válogatottságot és szerepköre szerint ő egyébként is lesipuskás/poacher vagy befejező csatár, 180 centiméterével nem alkalmas a verekedő-brusztoló-labdamegtartó játékra, az erénye a rendkívüli gólérzékenység és helyzetfelismerés. A harmadik legértékesebb magyar csatár Németh Krisztián, aki szintén nem a Szalai típusú centerek közé tartozik (sőt, a válogatottban szinte mindig a szélen kapott eddig szerepet). Ha a Szalaihoz valamelyest hasonló, legalább 185 centiméteres és centert játszó, legalább 400 ezer euróra taksált futballistákra keresünk, rájövünk, a merítési lehetőség igen szűkös.

Ebbe a kategóriába tartozik Futács Márkó, Eppel Márton, Böde Dániel, Feczesin Róbert és Novothny Soma. Novothny a 185 centerével alacsonynak számít, legalábbis biztosra vehető, hogy magasabb belső védőkkel kellene birkóznia. Böde és Feczesin 32, illetve 33 éves, Futács és Eppel pedig egyelőre kevés lehetőséget kapott a válogatottban, és akkor sem volt feltétlenül meggyőző. Ha a Transfermarkt 200–399 000 euró közti zónájára szűkítünk, akkor még ide vehetjük Takács Tamást, Priskin Tamást, Bíró Bencét, Ádám Martint (de ő a frissen feljutott Kaposvárban futballozik), valamint Horváth Zoltánt (ő pedig az épphogy bent maradt Kisvárdában). Priskin kivételével mindannyian szinte teljesen tapasztalatlannak számítanak felnőtt nemzetközi szinten.

Ezzel kell „főznie” Rossinak – márpedig egy Szalai-tartalékra még akkor is biztosan szükség lesz, ha az első számú csatár egészséges és formában van. A 2016-os Eb-n Szalai, Böde és Priskin volt a magyar keretben.

JÓL ÁLLUNK, DE MENNYIRE?

Mivel a magyar válogatott csoportelső, azt minden további nélkül kijelenthetjük: jól állunk. Hogy mennyire állunk jól? Az nem ennyire egyértelmű.

Vesztett pontokat tekintve ugyanis egyelőre azonosan (3 vesztett pont) áll Magyarország, Szlovákia és Horvátország. Wales helyzete ha nem is kritikus, de rossz a 6 vesztett pont miatt: Ryan Giggs szövetségi kapitány úgy számol, hogy valószínűleg még 15 szerzett pont (tehát a hátralevő mérkőzéseken százszázalékos teljesítmény) kell a walesieknek a továbbjutáshoz.

Eddig leírható egy képlettel az, ami a csoportban történt: a kijutásért harcoló kvartett tagjai (Magyarország, Szlovákia, Horvátország, Wales) megnyerték az egymás elleni hazai mérkőzésüket vagy mérkőzéseiket, és megverték idegenben Azerbajdzsánt, ha már játszottak vele. Meglepő lenne, ha végig érvényes maradna e képlet – ez ugyanis négyes holtversenyt alakítana ki, ami extrém ritkaság.

Az szinte biztos, hogy legalább hármas, de lehetséges, hogy négyes, végletekig kiélezett versenyfutás lesz a kvalifikációt jelentő első és második helyért. Az is szinte biztos, hogy a magyar válogatott ezért harcban lesz. Számolgatni egyelőre felesleges, azt legkorábban akkor érdemes elkezdeni, ha lemennek a szeptemberi fordulók és sikerül hazai pályán legyőzni Szlovákiát. Azt már érdemesebb megnézni, hogy általában egy ötcsapatos európai selejtezőcsoportban hány pont kell a második helyezéshez.

A kétezres években az ötcsapatos vb- vagy Eb-selejtezőcsoportokban átlag 14.96 pont (kerekítsünk 15-re) kellett a csoportmásodik hely eléréséhez. Csupán négy olyan eset volt a huszonötből, amikor 15 ponttal nem sikerült elérni az első vagy második helyet (kétszer 16, kétszer 15 pontos gárda járt pórul). Így aligha tévedünk nagyot – leszámítva a fönt említett teljes körbeverést –, ha azt mondjuk, számolgatás helyett érdemes a 15 pontot belőni célként, ez már jó esélyt biztosít a továbbjutásra. Márpedig ahhoz már „csak” hat pont kell – ami a két hazai mérkőzésen (Szlovákia, Azerbajdzsán) teljesíthető is. Minden ezen felül szerzett pont pedig jó eséllyel továbbjutást jelentőre erősíti a pozíciót.

Marco Rossi és együttese az elmúlt évben visszaszerezte a szurkolók hitét és támogatását, játékban ismét az Eb előtt és alatt látott szintet közelíti meg. A nagy teszt szeptemberben jön. Előbb szabadnapos a magyar válogatott a selejtezőn (walesi–azeri és szlovák–horvát mérkőzések következnek), majd jön a Szlovákia elleni presztízscsata a Groupama Arénában. Döntő kérdés, hogy a csapat miként viseli el a nagy nyomást, amelyet egyrészt a tét, másrészt a meccs presztízsjellege generál. Ha jól, és győzni tud, akkor kimondhatjuk, közel kerül az Európa-bajnoki szerepléshez, hiszen az utolsó fordulók előtt már vesztett pontok tekintetében is jobban áll három riválisánál.

Szóval jól állunk, de igazán csak akkor állunk majd jól, ha a sorozatban aratott öt hazai győzelmet egy hatodik is követi. Az viszont a játékosok és a szakmai stáb feltétlen dicsérete, hogy egy újabb sikert könnyedén el tudunk hinni, és még csak a fantáziánkat sem feltétlenül kell ehhez nagyon megerőltetni.

Jól irányított, harcos, fegyelmezett, szívvel-lélekkel harcoló magyar válogatottat láthattunk, olyat, amely ismét elnyerte szurkolóinak bizalmát és méltó is arra, valamint hisz a mellette dolgozó kapitányban és stábjában. Olyat, amelyről elhihetjük, hogy tovább is tud lépni innen eggyel.

És igazából most ez a legfontosabb.

EB 2020, SELEJTEZŐ
E-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Azerbajdzsán–Magyarország 1–3 (0–1)
Baki, Bakcell Arena. Vezette: Blom (holland)
Azerbajdzsán: S. Agayev – Medvedev, Hüseynov, R. Mammadov, Krivotsyuk – Richard Almeida, Garayev, Nazarov (Rufat Dadashov, 86.) – Madatov (A. Abdullayev, 74.), Renat Dadashov (Ramazanov, 59.), Sheydaev. Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Nagy Á. – Dzsudzsák (Németh K., 86.), Szoboszlai (Holman, 58.), Kleinheisler (Pátkai, 72.), Nagy Do. – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Madatov (69.), ill. Orbán (18., 53.), Holman (71.)

4. FORDULÓ
Magyarország–Wales 1–0 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Baráth, Orbán, Korhut – Pátkai, Nagy Á. – Dzsudzsák (Kleinheisler, 70.), Szoboszlai (Bese, 83.), Holender (Varga R., 59.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Wales: Hennessey – Gunter, A. Williams, J. Lawrence, B. Davies – Allen, Ampadu (M. Smith, 84.) – T. Lawrence (Vokes, 79.), Brooks (H. Wilson, 73.), D. James – Bale. Szövetségi kapitány: Ryan Giggs
Gólszerző: Pátkai (80.)