U17-es Eb: a magyar csapat nem szerencsés, brutálisan erős mentálisan

Vágólapra másolva!
2019.05.12. 20:48
A Spanyolország elleni negyeddöntőre készül az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Keveset foglalkoztunk eddig két olyan játékossal, aki nagyon fontos láncszeme az eddig tökéletesen működő gépezetnek, hiszen csak a tét nélküli, oroszok elleni találkozón nem voltak a kezdőben, és a selejtezősorozat 6 meccséből is csak egyet hagytak ki. Ismerkedjenek meg az NSO Tv dublini videójában Kata Mihállyal és Buna Gáborral!

Az MTK-ban futballozó Kata Mihály kijelentette: nagyon büszkék arra, amit elértek eddig az Eb-n.

„Tényleg nem semmi teljesítmény volt, hogy háromból három meccsen győzni tudtunk, és nem is akármilyen ellenfelek ellen. Most már viszont mindenki a spanyol meccsre koncentrál, hogy ott is minél jobb eredményt tudjunk elérni. Biztos, hogy nagyon kemény dió lesz, a portugálokhoz hasonló kvalitású csapat. Most még jobbra számítunk, de mindenképpen fel akarjunk venni velük a versenyt.”

Kata videónkban mesél arról, hogy mi is a feladata a pályán, szóba kerül futsalos múltja is, illetve a csapat brutálisan erős mentalitása, amely a végjátékokban igen hasznosnak bizonyult eddig.

A Honvédban pallérozódó Buna Gábor szerint a nagyon erős spanyol csapat a nemzettől megszokott futball játssza.

„Rövid passzos, gyors játék, nagyon kombinatívak. De ez ellen stabil és nagyon fegyelmezett védekezéssel nem lehet gondunk.”

Bunától is megtudjuk, mik a legfontosabb feladatai a pályán, illetve mesél arról, mennyit köszönhet a szüleinek, akik nélkül fiatalabb korában nem lett volna esélye eljutni az edzésekre.

U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG (ÍRORSZÁG)
A NEGYEDDÖNTŐBEN (ágrajz szerint)

Május 12.: Belgium–Hollandia
Május 13.: Magyarország–Spanyolország
Május 12.: Franciaország–Csehország 6–1
Május 13.: Olaszország–Portugália

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
11 órája

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
16 órája

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Világhírű ügynökséghez csatlakozott a magyar válogatott középpályás

Labdarúgó NB I
2025.08.27. 10:30
Ezek is érdekelhetik