Labdarúgás: Czibor-emlékév kezdődött Komáromban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 13:36
null
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy az általa vezetett minisztérium 50 millió forintos támogatásával Czibor-emlékév indul (Fotó: Nagy Tamás/24 óra)
Szoborral, konferenciával, musicallel, futballtornákkal, dokumentumfilmmel, könyvvel emlékeznek a legendás szélsőre szeretett városában.

 

A legendás magyar labdarúgó Aranycsapat balszélsője, az olimpiai és a világbajnoki döntőben (később, az FC Barcelona színeiben BEK-döntőben) is gólt szerző Czibor Zoltán Komáromban nevelkedett, itt lett NB II-es futballista, s innen szerződött 1948-ban a Ferencvároshoz, ahol aztán magyar bajnok és válogatott játékos vált belőle. Az 1956-os forradalmat követő barcelonai emigráció után, jó három évtized múltán ugyancsak Komáromba tért haza, újjáalapította a Komáromi Atlétikai Clubot, amelynek elnöke lett, s amellyel a nulláról indulva újra az NB II-ig jutott. 1997-ben bekövetkezett halála után róla nevezték el az egykori KAC-pályát, s itt jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy az általa vezetett minisztérium 50 millió forintos támogatásával emlékév indul a városban a 90 esztendeje született és a magyar válogatottban 70 éve bemutatkozó Czibor Zoltán tiszteletére.

„Büszkék lehetünk sportmúltunkra és az eredményeinkre, a nemzetközi közéletben Magyarország az egyik legjelentősebb erőforrása a sportmúltja” – mondta Szijjártó Péter, aki az emlékév keretében megvalósuló zenés színpadi műről, egészalakos köztéri szoborról, utánpótlás futballtornáról és konferenciáról is említést tett, korának legjobb balszélsőjeként méltatva Czibort, akit a L'Équipe francia sportnapilap az 1954-es világbajnokság álomcsapatába is beválasztott. A sajtótájékoztató házigazdája Molnár Attila polgármester volt, aki elmondta, hogy a legtöbb esemény Czibor születésnapjához, augusztus 23-ához kapcsolódik majd, és a legendás csatárról szóló könyv, valamint dokumentumfilm is szerepel a tervek között. Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a magyar futballhagyományok nagykövete, aki 1997-ben több hónapos közös munka után már szerkesztett egy könyvet Czibor Zoltánról, személyes emlékeit elevenítette fel, és arról is beszélt a vasárnapi eseményen, hogy Jókai Mór és Lehár Ferenc után, akikre a játékos lokálpatriótaként nagyon büszke volt, Czibor Zoltán is messze földön ismertté tette Komáromot.

A sajtótájékoztató után rendezték a Komáromi Napok hagyományos kispályás közéleti futballtornáját, amelyen a KKM csapata győzött, megelőzve a Nemzeti Sport együttesét, a Komárom All Star nevű alakulatot és a Színészválogatottat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik