„Csapatunk alábecsülte Magyarországot” – kapitányt buktathatunk

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2018.10.11. 14:13
null
A görög szurkolók a budapesti meccs előtt még nagyon optimisták voltak, azóta viszont fogytán a türelem… (Fotó: NS-archív)
A pénteki Görögország–Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt a görög várakozásokról állandó athéni szakértőnket, a The Blizzard magazin munkatársát, Antonisz Ikonomidiszt kérdeztük, aki a két válogatott szeptemberi, első meccse előtt még meg volt győződve arról, hogy a görög válogatott megnyeri a csoportot. Most viszont már közel sem tűnt annyira magabiztosnak...

 

„A budapesti vereség természetesen meglepő volt. Nem voltunk hatékonyak, nem voltunk gyorsak, nem összpontosítottunk eléggé, a csapat valószínűleg alábecsülte a feladatot, az ellenfelet” – mondta mostani megkeresésünkkor görög kollégánk, Antonisz Ikonomidisz, aki a szeptemberi, 2–1-es magyar győzelemmel záruló találkozó előtt még biztosra vette, hogy Görögország megnyeri ezt a 2. csoportot a Nemzetek Ligája C-divíziójában.

Ezért a visszavágó előtt már ő is óvatosabban fogalmazott, már csak a csapatot sújtó sérülések miatt is, de ettől függetlenül Görögországban persze mindenki győzelmet vár a hazaiaktól.

„Itt a visszavágás lehetősége, hogy kijavítsuk mindazt, ami Budapesten nem sikerült. Egyértelmű, hogy győznünk kell. Azt azonban kétlem, hogy Michael Skibbe szövetségi kapitány sokat változtatna a csapaton. Egyrészt a sérültek miatt nincs is erre sok lehetősége, másrészt ez a mérkőzés, majd azt követően a finnek elleni találkozó döntő jelentőséggel bír, nincs lehetőség kísérletezgetésre.”

Mint ismert, a budapesti mérkőzést végigjátszó hátvéd, Vaszilisz Toroszidisz (Olympiakosz Pireusz) és a szintén védő Mariosz Ikonomu (AEK Athén) sérülés miatt nem kapott meghívót a pénteki találkozóra, míg az AEK Athénban a Vidi elleni BL-selejtezőn gólt is szerző középpályás, Petrosz Mantalosz utólag került ki a keretből, ugyancsak sérülés miatt. Ráadásul, mint kollégánktól megtudtuk, Lazarosz Hrisztodulopulosz (Olymopiakosz Pireusz) játéka is erősen kérdéses, bár ő tagja a keretnek. A hiányzók pótlására a középpályás Joannisz Fetfadzidisz (Olympiakosz Pireusz) és a védő Vasziliosz Lambropulosz (AEK Athén) kapott utólag meghívót. Továbbá, ami jó hír a görögök számára, hogy az ellenünk szeptemberben kisebb sérülés miatt csak csereként pályára lépő Kosztasz Mitroglu immár egészséges, vasárnap gólt is szerzett a Marseille-ben a Caen ellen 2–0-ra megnyert francia bajnokin.

Ikonomidisz szerint azonban a nehézségek nem szolgálhatnak mentségül, kötelező a győzelem. Úgy véli, ha a magyaroktól vagy a finnektől vereséget szenvednek, akkor akár már a Nemzetek Ligája következő köre előtt leválthatják Skibbét.

„A közönség nem elégedett mostanság a nemzeti csapat teljesítményével, s érthető is, hogy magasak az igényei. Egyértelmű, hogy mindenki azt várja, hogy ezt a csoportot megnyerje a válogatott, de ez most veszélybe került. A csoport megnyeréséhez a következő két mérkőzésen legalább négy pontot kell szereznünk, ellenkező esetben már nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Ahogy nehéz helyzetben van most Skibbe kapitány is. Vannak kétségeim, hogy ha a következő két meccs valamelyikén kikap Görögország, akkor a helyén maradhat-e. De ha ezt túl is éli, ám a Nemzetek Ligájában nem végez olyan helyen a válogatott, hogy maradjon esély a sorozaton keresztül az Eb-kvalifikációra, akkor biztosan távoznia kell.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A GÖRÖG VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Oresztisz Karnezisz (Napoli – Olaszország), Vaszilisz Barkasz (AEK Athén), Alexandrosz Paszhalakisz (PAOK)
VÉDŐK: Kosztasz Manolasz (AS Roma – Olaszország), Szokratisz Papasztathopulosz (Arsenal – Anglia), Dimitrisz Koloveciosz (Panathinaikosz), Jorgosz Dzavellasz (Alanyaspor – Törökország), Dimitrisz Jannulisz (Atromitosz), Vasziliosz Lambropulosz (AEK Athén), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Kosztasz Cimikasz (Olympiakosz Pireusz)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Zeca (José Carlos Goncalves Rodrigues, FC Köbenhavn – Dánia), Dimitrisz Kurmbelisz (Panathinaikosz), Alexandrosz Dziolisz (el-Fajha FC – Szaúd-Arábia), Andreasz Buhalakisz (Olympiakosz Pireusz), Joannisz Fetfadzidisz (Olympiakosz Pireusz), Kosztasz Fortunisz (Olympiakosz Pireusz), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Olympiakosz Pireusz), Dimitrisz Pelkasz (PAOK), Taszosz Bakaszetasz (AEK Athén)
TÁMADÓK: Kosztasz Mitroglu (Olympique Marseille – Franciaország), Nikosz Karelisz (PAOK), Efthimisz Kulurisz (Atromitosz)

NEMZETEK LIGÁJA, C-LIGA
2. CSOPORT

Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
20.45, Athén: Görögország–MAGYARORSZÁG
20.45: Észtország–Finnország
Október 15., hétfő
20.45, Tallinn: Észtország–MAGYARORSZÁG
20.45: Finnország–Görögország
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2 0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2 0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik