Gyász: elhunyt a Bayern München magyar legendája

Márciusban azt mondta Uli Hoenessnek, a Bayern München legendás játékosából lett korszakos klubelnökének: „Így, hat középpályással nem fogtok Bajnokok Ligáját nyerni. Én a helyetekben megvenném Di Maríát és Bale-t, két ilyen szélsővel minden el lenne intézve, lenne ki kiszolgálja középen Lewandowskit.”

Nem azért nem mosolyogták meg, mert aztán a Bayern valóban nem nyert BL-t, Bale pedig igen (és milyen ollózós góllal járult hozzá), az csak két hónappal később derült ki. Hanem mert leírhatatlan volt az a tekintély, amely övezte. Idehaza hajlamosak vagyunk azt gondolni a külföldön is elismert régi futballcsillagaink emlékének ápolásáról, hogy bizonyára van abban némi jótékony túlzás, de márciusban a saját szememmel láthattam a Bayern München VIP- és trófeatermében, hogy Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge szinte egymással versenyezve igyekezett, hogy melyikük ér oda hozzá hamarabb, hogy átölelhesse. Célfotónak kellett volna döntenie, lényegében egyszerre karolták át, sőt: borultak a nyakába.

Münchenben nem feledték el a hőseiket. Fazekas Árpádot és még életben lévő csapattársait azért hívták meg az Allianz Arénába, hogy megünnepeljék azt a győzelmet, amelyet a legnagyobb becsben tartanak a patinás bajor klubnál. Talán az 1974-es BEK-győzelmet? Vagy a 2001-es BL-diadalt? Nem, az 1957-es Német Kupa-elsőséget. Mert az volt a klubtörténelem második trófeája, viszont ami fontosabb: a második világháború utáni első. Ha úgy tetszik: a független, demokratikus Nyugat-Németországban nyert első. Annak a korszakot meghatározó diadalnak pedig egyik oszlopa volt a magyar kapus. „Akkor valami elkezdődött! – fogalmazott Rummenigge. – Az a győzelem tette le a Bayern München sikertörténetének alapjait, hiszen nem mi voltunk az esélyesei annak a mérkőzésnek. Fazekas Árpádot nem láttam játszani, hiszen kicsi voltam akkoriban. Ő a történelmünk része, Franz Beckenbauer azt mondta nekem róla, hogy fantasztikus kapus volt, és kiváló ember. Úgy hívtuk, hogy a »Magyar Macska«. Örülök, hogy el tudott jönni a feleségével. Ő mindig a Bayern-család tagja marad.”

Aki látta idén márciusban Münchenben Fazekas Árpádot, azt gondolhatta, hogy örökké fog élni. Olyan vagány és csibészes mosolyú volt, mint egy huszonéves aranyifjú, és úgy mozgott, hogy a legtöbb hatvan évesnek is becsületére szolgált volna, pedig már a nyolcvannyolchoz közelített. Azon a hatvanegy esztendővel ezelőtti, szilveszter előtt két nappal játszott augsburgi kupadöntőn a bokáig érő hóban és dermesztő hidegben sem akadt senki, aki legyőzhette volna. Most az idei nyár legmelegebb napján intett búcsút.

A Bayern helyében én most megvenném Bale-t és Di Maríát.