Női futsal Eb: Kazahsztánnal és Ukrajnával kerültünk egy csoportba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 18:30
Elkészült az első női futsal Európa-bajnokság csoportbeosztása. A magyar válogatott a 3-as számmal jelzett négyesbe került, amelyben az ukránokkal, valamint a kazahokkal is találkozik.

A magyar együttes a harmadik kalapból várta az először megrendezendő Eb sorsolását. Az első kalapból Kazahsztánt kaptuk, a másodikból Ukrajnát, amely házigazdája lesz a csoportnak. A kvartett negyedik tagja a selejtező C-csoportjának győztese lesz – azaz a Fehéroroszország, Moldova, Örményország hármas egyike.

Az előselejtezőt augusztus végén rendezik, a csoportkörre szeptember 11. és 16. között kerül sor Spanyolországban, Horvátországban, Ukrajnában és Portugáliában. A csoportgyőztesek továbbjutnak a februári közepén esedékes négyes döntőbe.

„A csoportunk esélyese mindenképpen a rendező ukrán válogatott – idézi a Futsal Hungary Dombó Jánost, a női válogatott szövetségi kapitányát. – Részint az eddigi eredményeik, részint a játékosállományuk miatt is, nem beszélve arról, hogy hazai pályán játszanak. Többször is játszottunk már ellenük, ukrán lányok játszottak is Magyarországon, éppen ezért alaposan felkészülünk ellenük, és nem fogunk feltartott kézzel utazni Ukrajnába.”

NŐI FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG, 2019
CSOPORTBEOSZTÁS

1. CSOPORT: Spanyolország (házigazda), Olaszország, Románia, Lengyelország
2. CSOPORT: Oroszország, Szlovénia, Horvátország (házigazda), a selejtező A-csoportjának győztese (Hollandia/Belgium/Svédország/Észak-Írország)
3. CSOPORT: Kazahsztán, Ukrajna (házigazda), MAGYARORSZÁG, a selejtező C-csoportjának győztese (Fehéroroszország/Moldova/Örményország)
4. CSOPORT: Portugália (házigazda), Szerbia, Csehország, a selejtező B-csoportjának győztese (Szlovákia/Finnország/Litvánia)

UEFA Futsal on Twitter

The qualifying draw for the first #WEUROFutsal was made earlier all you need to know https://t.co/fKryCfZClQ

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07
Ezek is érdekelhetik