Válogatott: „Nemzetközi szinten párharcokat kell nyerni, mi ezt nem tettük meg”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 08:05
null
Gulácsi Péterre nem lehetett panasz a fehéroroszok ellen (<strong>Fotó</strong>: Koncz György)
A magyar válogatott szerdán 1–1-es döntetlent játszott Fehéroroszország vendégeként. Gulácsi Péter, a mieink kapusa úgy véli, a szeptemberi tétmérkőzésekre meg kell találni azokat a játékosokat, akik sikeresek tudnak lenni.

„Túl passzívan játszottunk, főleg a labda ellen, nem nagyon mentünk bele a párharcokba, ennek az eredménye az volt, hogy több lehetőségük volt, mint azt előre gondoltuk – idézi az M4 Sport Gulácsi Pétert. Nem lehet hagyni, hogy a szélre simán kijátsszák a labdát, hogy onnan befelé jöjjenek, védelmünk mögé kerülésekkel veszélyeztettek, és ezeket nem jól reagáltuk le. Nemzetközi szinten párharcokat kell nyerni, a párharcokba bele kell menni, ezt nem tettük meg.”

„Kevés nemzetközi tapasztalata van a keretnek, és ezen a szinten ezek döntő dolgok. A mai fociban a párharcok döntik el a meccset, ki tud több párharcot nyerni, illetve a középpályán érvényesülni. Ma ezt nem tettük meg. Ennek rengeteg oka van, szervezettséggel lehet orvosolni, de ennek az útnak még az elején járunk.”

„A mai meccs sem volt biztató, a nálunk alacsonyabban rangsorolt ellenféllel szemben döntetlent játszottunk, de játékban ők voltak a veszélyesebbek. Még van egy mérkőzésünk az ausztrálok ellen, lehet, hogy mások is lehetőséget kapnak, utána meg kell találni azokat, akik szeptemberben sikeresek tudnak lenni.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FEHÉROROSZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)

Breszt,DASZK Stadion.Vezette:Szergej Lapocskin (orosz)
FEHÉROROSZORSZÁG:Gorbunov – Sitov, Poljakov, Szivakov, Vologyko – Dragun, Kiszljak (Karnickij, 62.) – Szavickij (Kovaljov, 72.), Majevszkij, Sztaszevics (Szkavis, 83.) – Szaroka (Lapcev, 71.).Szövetségi kapitány:Igor Krjusenko
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Lovrencsics, Kádár, Vinícius, Szabó J. – Nagy Á. (Vadócz, a szünetben), Elek (Pátkai, 70.) – Varga R., Kleinheisler (Varga J., 78.), Dzsudzsák (Sallai, 65.) – Szalai (Böde, 65.).Szövetségi kapitány:Georges Leekens
Gólszerző:Szaroka (26.), ill. Varga R. (28.)

A VÁLOGATOTT JÚNIUSI PROGRAMJA
Június 6. (szerda), Breszt:Fehéroroszország–MAGYARORSZÁG 1–1 (1–1)
Június 9. (szombat), 17.30, Budapest, Groupama Aréna:MAGYARORSZÁG–Ausztrália (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
3 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
17 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15
Ezek is érdekelhetik