Csak nem akar összeállni… Kikaptunk az ausztráloktól (is)

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 1–2 (Sainsbury 88. – öngól, ill. Arzani 74., Kádár 92. – öngól)
Budapest, Groupama Aréna, 10 091 néző.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

…és akkor Sallai Roland csinált egy cselt.

Aztán még egyet.

A közönség felhördült, és ez nem is csoda: még egy perce sem tartott az ausztrálok elleni mérkőzés, amikor már több, labdarúgásra emlékeztető momentumot láthattunk a magyar válogatottól, mint az elmúlt meccseken összesen.

Tény, hogy a Kazahsztán és Skócia elleni hazai vereséget, majd a Fehéroroszországban kiszenvedett döntetlent régen tapasztalt, de sajnos nem ismeretlen futballellenes hangulat követte. A nemzeti válogatott olcsó viccek, internetes poénok tárgya, áldozata lett, története során nem először, és az sem kérdés, hogy ezt jórészt magának köszönhette.

Ebben a légkörben fogadta Georges Leekens együttese a vb felkészülés végén járó, vagyis mentálisan és fizikailag csúcsformában lévő ausztrál válogatottat.

Ezek után sok mindenre számítottak a szurkolók, csak arra nem, hogy a ciprusi APOEL magyar légiósa trükközik először, de pontosan lehetett érezni, hogy az ifjú labdarúgó megmozdulásai felvillanyozták a nézőket.

És apropó, nézők.

Ez a bizonyos hangulat a nézőszámon is jól látszott.

Néhány hónappal ezelőtt még magától értetődő volt, hogy a nemzeti csapat telt ház előtt lép pályára a Groupama Arénában, ezúttal a korábbiakhoz képest nagyon kevesen voltak a tribünön – jól lehetett látni, hogy teljesített mostanában a magyar válogatott.

Azt rögtön érzékelhettük, hogy ez a bizonyos futballellenes miliő zavarja a játékosok önbecsülését, akik akaratosan, elszántan vetették magukat a küzdelembe. Amúgy ez alapvető elvárás egy válogatott játékostól, de úgy tűnt, a futballisták elhatározták: ha nem is brillíroznak, azzal senki ne vádolja őket, hogy motiválatlanok, kedvetlenek lennének. Amikor Robbie Kruse közelről a kapu fölé perdítette a labdát, megijedtünk, lehet akármilyen harcias a válogatottunk, a védekezésében még mindig akadnak hibák, de szerencsére megúsztuk a helyzetet. Sőt, a túloldalon Sallai Roland egy magasan érkező labdát a levegőbe felugorva ollózó mozdulattal próbált kapura lőni, s bár a labdája célt tévesztett, a tetszetős mozdulat, no meg az, hogy egyáltalán megpróbálta, vastapsot érdemelt.

Lényegesen jobban nézett ki a magyar válogatott, mint néhány nappal ezelőtt Bresztben, hiába volt papíron erősebb ellenfél a pályán (ehhez azért tegyük hozzá, hogy az ausztrálok futballját alaposan felmagasztalták a meccs előtti nyilatkozatokkal…). A fegyelmezettebb védekezéshez agresszívabb középpályás labdaszerzés is társult időnként, s a nemzeti csapatunk három gólt szerezhetett volna. Itt azzal van a baj, hogy – volna… A legnagyobb lehetőség Szalai Ádám előtt adódott, aki Varga Roland átadását követően egyedül maradt a kapussal szemben, de Bundesliga-tapasztalatát meghazudtolóan bátortalanul fejezte be az akciót. Később Kleinheisler László remek mozdulattal a magasra felpattanó labdát lőtte el látványos mozdulattal, ekkor a léc segítette ki Mathew Ryant, a szünet előtt közvetlenül pedig Kádár Tamás fejesét mentették a gólvonalról.

Szóval, lehet, hogy a vb-re készülő ausztrál csapat nem égett maximális hőfokon, de ez legyen az ő problémájuk, a magyar válogatott a meccs első félidejében még csapatnak nézett ki, szervezetten, fegyelmezetten védekezett, megbecsülte, megtartotta a labdát, nyugodtan passzolgatott a mezőnyben.
A szünetben Gulácsi Pétert Dibusz Dénes, egy óra elteltével Szalai Ádámot Böde Dániel váltotta, és ha valaki véletlenül tévedt volna az arénába, a játék képe alapján nehezen állapította volna meg, a pályán lévő két csapat közül melyik utazik a világbajnokságra, és melyik az, amelyiket a saját szurkolóik kacagták ki az elmúlt napokban.

Csakhogy ez a picinyke öröm nem tartott sokáig…

A semmiből gólt kapott a válogatott: Vinícius nem blokkolt, Dibusz Dénes rosszul nyúlt a labdához… Sajnálni lehetett mindezt, mert nem volt benne ez a gól a vendégek játékában, de a szerencse ezúttal kisegítette a magyarokat: a csapat, ha mosolyogtató öngóllal is, de egyenlített.

A baj az, hogy nem ez volt a slusszpoén. A végén balszerencsés módon Kádár Tamásról is a kapuba pattant a labda – kikapott a magyar válogatott. Pedig a játék képe alapján többet érdemelt volna szombat délután csapatunk, ugyanakkor látni kell azt is, hogy még egy meglehetősen gyenge színvonalú mérkőzésen sem lehet megengedni azt a luxust, hogy kimaradjanak az igazán nagy helyzetek.

A felkészülésnek vége – hogy a Georges Leekens irányítása alatt három vereséget és egy döntetlent produkáló nemzeti csapat mire lesz képes a szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájában, megjósolhatatlan.

Illetve… Azt azért látni, hogy a mostani, az első félidőben látott jobb futballal is igencsak rizikós vállalkozás lesz minden meccs…