Futsal: másodszor is legyőztük Costa Ricát, ismét két góllal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.06. 16:18
A magyar futsalválogatott pénteken is két góllal múlta felül Costa Rica együttesét felkészülési mérkőzésen.

Csütörtökön Turzó József szövetségi kapitány 2–0-s sikerrel debütált a kispadon, ezúttal 3–1-re győzött a csapata.2–0-s sikerrel debütált a kispadon, ezúttal 3–1-re győzött a csapata.

Az első félidőben Harnisch Ákos talált a kapuba, de a második játékrész elején egyenlítettek a vendégek. A hátralévő időben Tatai József emberelőnyben szerzett ismét vezetést, majd a végeredményt a csütörtökön is eredményes Dróth Zoltán állította be kisbüntetőből – az MLSZ honlapjának tudósítása szerint.

A vendégek eredetileg szerdán játszották volna első magyarországi meccsüket, de a gyöngyösi találkozó elmaradt, mivel az Air France légitársaság dolgozóinak sztrájkja miatt Costa Rica legjobbjai nem érkeztek meg időben Budapestre. Ezt pótolták most a budapesti MAFC-csarnokban.

FUTSAL, VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Costa Rica 3–1 (1–0)
Budapest, MAFC-csarnok

MAGYARORSZÁG: Sásdi Bálint – Boromisza Dániel, Harnish Ákos, Bencsik Roland, Dróth Zoltán. Csere: Mezei Dávid, Alasztics Marcell, Sáhó Kristóf, Hajmási Milán, Komáromi Péter, Tatai József, Horváth Benedek, Nagy Imre, Pál Patrik, Fridrich Dávid, Dávid Richárd, Sánta Attila. Szövetségi edző: Turzó József
Gólszerzők: Harnisch, Tatai, Dróth, ill. Paniagua

Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.30. 21:32

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Majdnem felállt Pécsett a háromgólos hátrányból a Magyar Futsal Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 21:14

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07

Kiderült, a román drukkerek miért estek neki a csendőröknek és egymásnak a Magyarország elleni Eb-pótselejtezőn – fotó

Magyar válogatott
2025.09.24. 20:35

Karnyújtásnyira a magyar válogatott az Eb-től

Magyar válogatott
2025.09.23. 18:24

Ötgólos meccsen győzte le Romániát, előnnyel utazhat a visszavágóra a magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.18. 22:05

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00
Ezek is érdekelhetik