Futsal: a cseh hatos után ötöt kaptunk a szlovákoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.23. 20:31
null
Szlovákia is nagy falatnak bizonyult (Fotó: mlsz.hu)
Kedden a második játéknappal folytatódott a visegrádi négyek futsaltornája a debreceni Főnix Csarnokban. Az U21-es és a felnőttválogatottunknak is Szlovákia volt az ellenfele, a végkimenetel pedig hasonlóan alakult az első naphoz – adta hírük az mlsz.hu.

 

Az U21-esek a csehek elleni 2–2 után ezúttal gólokban még gazdagabb döntetlent játszottak, Szlovákia ellen 3–3 lett a végeredmény. A magyar csapat szerdán 13 órától Lengyelország ellen zárja majd a tornát, amely ma hozzánk hasonlóan 3–3-as döntetlent játszott Csehországgal.

Ami a felnőtteket illeti, a címvédőként futballozó, ám alaposan átalakult magyar csapat a csehek utáni találkozóhoz hasonlóan újabb kiütéses pofonba szaladt bele, ezúttal Szlovákia győzte le a mieinket 5–0-ra.

„Amikor egy mérkőzésnek 5–0 a végeredménye, akkor ott egyértelmű, hogy nem a helyzetkihasználás döntött, ellenfelünk a játék minden elemében felülmúlt minket. Ez a második vereségünk a tornán, de a nagyobb baj az, hogy két meccsen sem sikerült gólt szereznünk, pedig a lehetőségeink, akár tiszta ziccerek is, megvoltak hozzá. Ez egy nagyon fiatal, átalakuló, több játékosát nélkülöző válogatott, amely még nem tudja pontosan, hogyan kell hátrányban játszani, reagálni egy kapott gólra, de ezen is próbálunk majd javítani a csapatépítés során” – értékelte a látottakat Sito Rivera szövetségi kapitány.

Visegrádi Négyek Tornája, 2. nap
Lengyelország U21–Csehország U21 3–3
Szlovákia U21–Magyarország U213–3
Csehország–Horvátország1–3
Szlovákia–Magyarország 5–0

A csoportok állása
U21:
1. Szlovákia 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 2, 3. Csehország 2, 4. Lengyelország 1
A-válogatott: 1. Horvátország 6 pont, 2. Szlovákia 3, 3. Csehország 3, 4. MAGYARORSZÁG 0

A Visegrádi Négyek Tornájának további programja
Január 24.:

Csehország U21–Szlovákia U21, 10.30
Magyarország U21–Lengyelország U21, 13.00
Csehország–Szlovákia, 15.30
Magyarország–Horvátország, 18.00

Az A–válogatott kerete:

Kapusok:

Alasztics Marcell (ETO FC)
Mezei Dávid (Berettyóújfalu)

Mezőnyjátékosok:

Dávid Richárd (ETO FC)
Klacsák Bence (ETO FC)
Vas Ádám (ETO FC)
Gál István (Berettyóújfalu)
Trencsényi János (Berettyóújfalu)
Horváth Norbert (DFDSE)
Hosszú Ádám (DFDSE)
Nagy Imre (Nyírgyulaj)
Sánta Attila (Nyírgyulaj)
Hajmási Milán (Haladás)
Tatai József (Veszprém)
Harnisch Ákos (Bőny)

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Cseresnyés Alex (DFDSE)
Vámosi Marcell (Ferencváros)
Faragó Ádám (Debrecen)

Mezőnyjátékosok:

Bognár Bálint (ETO FC)
Szűcs Ádám (ETO FC)
Sáhó Kristóf (ETO FC)
Horváth Benedek (Ferencváros)
Pál Patrik (DFDSE)
Fekete Olivér (Aramis)
Nehéz Krisztián (Csömör)
Józsa Tamás (Csömör)
Víz Fülöp (Csömör)
Sipos Gergő (Haladás)
Gémesi Áron (Dunakeszi)
Mányi Domonkos (TF)

Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
9 órája

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
Tegnap, 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal Eb: Romániával játszik a kijutásért a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.03. 12:11

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05
Ezek is érdekelhetik