Válogatott: Azt kaptuk a szurkolóktól, amit adtunk – Kádár

– Jobb futballistává vált Kijevben?
– Az biztos, hogy fejlődtem, amióta Ukrajnába szerződtem – mondta a Nemzeti Sportnak Kádár Tamás, a Dinamo Kijev 27 esztendős hátvédje. – Februárban hagytam el a Lech Poznant, nagyobb egyesülethez szerződtem, jobb labdarúgók közé kerültem, de megálltam a helyem. Nyártól decemberig majdnem minden meccset végigjátszottam, a házon belüli ranglistán első helyen állok a játékperceket tekintve, a második helyezettre száz percet vertem. Márpedig a futballista akkor fejlődik a legtöbbet, ha folyamatosan lehetőséget kap. Akadnak olyan hibák, amelyek csak meccsszituációban jönnek ki, ezeket mindig elemezzük, ezekből lehet a legtöbbet tanulni.

– Hamar beilleszkedett?
– Nyárra teljesen megszoktam Kijevet. A válogatottnál is érződött, hogy onnantól nyugodtabban, tiszta fejjel érkeztem az összetartásokra.

– Élvezi, hogy ismét a kedvenc posztján szerepel?
– Az elmúlt években többször témát jelentett, melyik poszt a legjobb nekem. Lengyelországban többnyire a védelem bal oldalán kaptam szerepet, és mivel ez a pozíció korábban a magyar válogatottnál is hiányposztnak számított, elfogadtam, hogy a szélen futballozom. Szerencsére Kijevben változott a helyzet, és azóta a nemzeti csapatban is. Belső védőként jobb teljesítményre vagyok képes, és jobban is érzem magam ebben a szerepkörben.

– Úgy tűnik, a klubcsapatban minden rendben van, elvégre a bajnokságban a második helyen állnak, pusztán három ponttal maradnak le az éllovas Sahtar Doneck mögött.
– Minden évben ez a két csapat verseng az első helyért. De látni kell, hogy a Dinamo Kijev átalakult. A Sahtar továbbra is a külföldiekre támaszkodik, nálunk azonban immár a fiatal, saját nevelésű ukrán futballisták beépítése a legfontosabb. Ehhez képest idegenben legyőztük a listavezetőt, otthon pedig döntetlent játszottunk vele. Hosszú távon viszont a bővebb keret és a rutin is sokat számít.

– Mi dönthet a tavaszi versenyfutásban?
– Apróságok. A keretünk alkalmas a bajnoki címre, a vezetőség is elvárja, hogy végig ott lihegjünk a Sahtar nyakában. Azt viszont látni kell, hogy a vetélytársunk kerete bővebb, és ha az alapcsapatukból valaki kidől, olyan játékost állítanak a helyére, aki ugyanúgy képes eldönteni a meccseket. Ez a fajta tapasztalat a mi fiataljainkból egyelőre hiányzik.

– Az Európa-liga miatt vasárnap-csütörtök ritmusban játszották végig az őszt. Gyorsan megszokta?
– Szerencsére igen. A mostani fél évben alig akadt olyan időszak, amikor egy hét alatt ne kellett volna három meccset játszanom. Amikor a klubban egy kicsit szusszanhattam volna, utaztam haza a válogatotthoz, majd miután visszatértem Kijevbe, két napom volt a regenerálódásra, és már következett az újabb bajnoki. Mindent megteszek, hogy bírjam a tempót, az étkezésre, a pihenésre, a szabadidőmre és a magánéletemre egyaránt odafigyelek. Csak így lehet elkerülni a sérüléseket, és egyenletes teljesítményt nyújtani. Ez áldozatokkal jár, de ezeket be kell vállalni a karrierért, a későbbi célokért.

– Mi szerepel a távlati céljai között?
– Szeretnék még erősebb csapatban játszani, nyugat-európai bajnokságban szerepelni, de határidőt nem szabtam magamnak. Egyelőre az a legfontosabb, hogy állandó lehetőséget kapjak, s elkerüljenek a sérülések. Angliában rengeteget szenvedtem emiatt, nem tudtam kiteljesedni, újra fel kellett építenem magam. Mindent alárendeltem a futballnak, minden részletre odafigyeltem, és bebizonyosodott, jobb egyet hátralépni, és elölről kezdeni, mint egyet előre, majd négyet vissza.

– Ezek alapján mondhatnánk, minden kerek Kijevben, de lapunknak korábban úgy nyilatkozott, néhány furcsaság alaposan meglepte, akadt, amire nem számított. Most már elárulja, hogy mire célzott?
– Erről most sem szeretnék bővebben beszélni, semmilyen negatívumot nem akarok mondani a klubról.

– Rendben. A válogatott kapcsán viszont kevés pozitívumról beszélhetünk a mostani esztendő kapcsán. Miként élte meg, hogy a szurkolók egy éve imádták önöket, az utolsó vb-selejtezőn pedig a győzelem ellenére is hangos füttyszó hallatszott?
– A szurkolók a tavalyi Európa-bajnokság után azt gondolták, végre itt a csapat, amely ismét eredményes lehet, és amelyiknek Eb-n és vb-n drukkolhatnak majd. Ezzel szemben a mostani évet kidobhatjuk a kukába. Sajnos időközben többen is elköszöntek a válogatottól, olyan játékosok, akik meghatározó egyéniségek voltak, akiknek a jelenléte a pályán kívül is rengeteget számított. Nem könnyű megélni, amikor a szurkolók a lefújás után fütyülnek, és le akarják vetetni a mezt, de a profi futballban ez is benne van. Megértem, miért viszonyultak így hozzánk. Azt kaptuk, amit adtunk.

– Egyébként lelkizős alkat?
– A futball kőkemény világ, nincs idő arra, hogy a gyengébb meccseken napokig emészd magad. Annyit tehetsz, hogy a kudarcok után magadba nézel, átgondolod, miben hibáztál, és mindent megteszel, hogy ez többé ne forduljon elő. Erős személyiségnek tartom magam, sohasem volt szükségem sportpszichológusra, mindig hamar túltettem magam az adott meccsen. Az élsportban a pozitív és a negatív élményeknél sem lehet sokáig leragadni, mert néhány nappal később már mindenki azt várja el tőled, hogy a legjobb legyél. Ha a vereségeken gondolkoznék, vagy azon, hogy miket vágtak a fejünkhöz, nem tudnám teljesíteni azt, amit a klubomban kérnek tőlem, s előbb-utóbb kikerülnék a csapatból, majd a keretből is.

– Hogyan tovább?
– El kell viselni a pofonokat, és reméljük, hogy az új szövetségi kapitánnyal, Georges Leekensszel sikeresebbek leszünk a folytatásban. De hangsúlyoznám, hogy az idei szereplésért nem kizárólag Bernd Storck a hibás. Ez csapatjáték, aki csak egyetlen percet is játszott kétezertizenhétben a nemzeti csapatban, ugyanúgy benne van a gyengébb eredményekben, mint a meghatározó labdarúgók és a szakmai stáb tagjai. A pozitívumok és a negatívumok tekintetében sem lehet senkit kiemelni, az idei kudarcokban mindenki hibás volt.