Luxemburger – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.11.08. 23:52

Gyere cipó, hamm, bekaplak! Hát nem így kellene hozzáállni a csütörtöki luxemburgi válogatott futballmeccshez? A rivális a sportág egyik törpéje, amely még sosem járt semmilyen világversenyen, momentán 93. a FIFA rangsorában, korábbi tíz közös meccsünk mindegyikét megnyertük ellene, a legtöbbet kiütéssel. Jó, jó, ez a törpe a közelmúltban felnőtt ugyan a franciákhoz, a bolgárokhoz és a fehéroroszokhoz, no meg mi is inkább félbevágott óriások vagyunk, mintsem szálfatermetű behemótok, akiknek Andorra is a torkán akadt, de akkor is...

Igazából az a baj, hogy így az év vége felé, ha már nem vagyunk érdekeltek tétmérkőzésen, jelesül a világbajnoki pótselejtezőn, no meg a vb miatt sem kell izgulnunk oly nagyon, nehéz felszítani a motivációt és az érdeklődést egy ilyen találkozóra. Nincs tét, ugye, barátságosnak is nehezen mondható, hiszen nem vagyunk barátok, felkészülni sincs mire hosszú hónapokig, ráadásul az egy nappal korábbi időpont még azt a néhány „elvetemült” magyar drukkert is megakadályozta abban, hogy ott legyen a Josy Barthel Stadionban.

Neves rivális esetén legalább nézegethetnénk a sztárjaikat, de őszintén szólva attól nem kaparjuk le a vakolatot, hogy kimaradt Joubert kapus, visszakerült a védelembe Jans, elöl Turpel támad majd, s a bajnoki éllovas F91 Dudelange adja a legtöbb kerettagot. A magunk háza táján azért némi keresgélés után akad néhány érdekesség. A szövetségikapitány-váltás önmagában sztori, s most Szélesi szakvezető ideiglenes regnálását az utód, Leekens mester testközelből figyelheti. S nyilván nemcsak leendő segédjét, hanem leendő játékosait is, számukra itt a ragyogó lehetőség megszerezni a bizalmát.

Közülük kiemelendő a keretbe visszakerült Nikolics, aki Storck exkapitány taktikája és saját lemondása miatt címeres mezben – lapunk egyik kedvenc metaforájával élve – kedélybeteg vadászkutyaként nem űzhette a vadat erdőn-mezőn, miközben chicagói klubjában igazi gólvadásznak bizonyult. Most újra itt van, s ígérete szerint ereje és kedve is van a hajtáshoz.

Szóval nincs mese, be kellene kapni és el kellene fogyasztani a „luxemburgert” a szólásmondásbeli cipóhoz hasonlóan. Aztán a jövő héten már itthon, Costa Rica ellen újra kereshetjük a motivációt a 2017-es évzáróhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik