Válogatott: László Csaba szerint előbb új sportigazgató kell

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 13:22
László Csaba szerint az új sportigazgató megtalálásának elsőbbséget kell élveznie a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kinevezésével szemben.

A legutóbb a DAC-ot irányító szakvezető neve is szóba került a médiában mint lehetséges kapitányjelölt. Ezzel kapcsolatban a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában úgy fogalmazott, ha a közvélemény érdemesnek találja a poszt betöltésére, azt megtiszteltetésnek veszi, de hogy a szövetségnél valóban szóba kerül-e a kinevezése, azt nem tudja, s addig tárgytalannak tekinti a találgatásokat, amíg nem beszélt senkivel az MLSZ-től.Sportvilág című műsorában úgy fogalmazott, ha a közvélemény érdemesnek találja a poszt betöltésére, azt megtiszteltetésnek veszi, de hogy a szövetségnél valóban szóba kerül-e a kinevezése, azt nem tudja, s addig tárgytalannak tekinti a találgatásokat, amíg nem beszélt senkivel az MLSZ-től.

László Csaba leszögezte – Bernd Storck és a szövetség közös megegyezéssel történt keddi elválására utalva –, az a kapitány távozott, aki hosszú évtizedek után először világversenyre vezette a nemzeti együttest.

Ugyanakkor hozzátette: a „selejtezőcsoport nem sikerült, ez tény”, s külön is kiemelte a kevés megszerzett pontot, illetve azt, hogy a két erős csapattól, a portugáltól és a svájcitól mind a kétszer kikapott a magyar válogatott

„A következő Eb-re az elvárás a kijutás – hangoztatta –, csakhogy legyen bárki a következő kapitány, nem lesz egyszerű feladata” – vélekedett.

A legfontosabb kérdés szerinte az, hogy ki lesz a sportigazgató.

„Sok dolog maradt hátra, amit tovább kell vinni, be kell fejezni” – mondta, hozzátéve: előbb látni kell, hogy mi az elképzelése az új sportigazgatónak, a kapitányválasztás csak azután következhet.

„Az első lépés előtt nem szabad megtenni a másodikat” – hangsúlyozta.

László Csaba – aki Ugandában és Litvániában már szerzett kapitányi tapasztalatokat – szerint a válogatottban mindig az aktuálisan legjobb labdarúgóknak kell szerepelniük, nem szabad kísérletezni, mert eredményeket kell produkálni.

Úgy gondolja, meg lehet célozni a 2020-as Eb-részvételt, ami a Csányi Sándor vezette elnökség célkitűzése.

„Biztos vagyok benne, vannak olyan játékosok, akikkel ezt meg lehet próbálni, de az az edző, aki azt mondja, hogy ezt biztosan meg tudjuk csinálni, az nem mond igazat” – jelentette ki.

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59
Ezek is érdekelhetik