Szoros emberfogás – Vincze András jegyzete

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 23:25

Na, talán nem is kell túl sokat magyarázni: mindenkit arra biztatnék, ha teheti, rögvest csapja fel lapunkat az 5. oldalon, és olvassa el a Dárdai Pállal készült interjút. Három, a kapitányváltással kapcsolatos kérdésre adott válaszból ugyanis sokféle érzelmi kitörés csillapítható, annak tükrében főleg, hogy – mint mifelénk mindig – fortyogó véleményvulkán tört ki Georges Leekens kinevezésének hírére.

Tehát: bármennyire jól hangzik is, az edzősködésben nem játszanak a nagy szavak (akkor sem, ha a bemutatkozó sajtótájékoztatón megjelent újságírók nem győzik lekörmölni az ígéreteket), továbbá jó, ha nagy ritkán felbukkan a szerencse is a kispad árnyékában („…és a norvégok elleni pótselejtezőn lepottyant az égből Kleinheisler László”), de Dárdai Pál szerint a magyar futballjövő szempontjából a legfontosabb a tanulható rész, vagyis az, hogy a rutinos szakember az új edzőgeneráció tagjait ültesse maga mellé a kispadra, velük dolgozzon a hétköznapokon, az edzéseken, és hagyja ellesni a mesterfogásokat.

Ennyi…

Ennyi elegendő ahhoz, hogy tartalommal, értékkel bíró üzenete legyen a kapitányváltásnak.
Az persze nem elhanyagolható információ (ezt már azoktól tudjuk, akiknek nagyobb rálátásuk van a belga futball múltjára és jelenére – lásd az NS 3. oldalán a véleménycsokrot Kű Lajostól Balog Tiborig), hogy munkamániás edző veszi át az irányítást a munkamániás edzőtől. Ez azért (is) jó hír, mert eddig nem tudtunk úgy bajnokira menni, hogy ott ne találkoztunk volna Bernd Storckkal – immár Georges Leekens sem tehet mást, mint hogy a régi, legendásan szigorú játékos énjét előcsalogatva szoros emberfogásban követi a futballunkat. Főleg azután, hogy székfoglalójában kijelentette, a magyar pályákon vannak tehetségek.

No, hogy hosszúra ne nyúljon ez a néhány sor, a kapitányváltást követő szokásos sajtóbeszélgetésen megejtett bemutatkozás szintúgy szokásos közhelyeit Dárdai Pálhoz hasonlóan szikáran érdemes összefoglalni: Georges Leekens dolgozni akar.

Rendben.

A legjobb, amit mindenki megtehet, hogy hagyja is.

Legfrissebb hírek

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
17 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.01. 23:27

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.30. 23:52

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 23:43

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.28. 23:15

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2025.07.28. 23:14
Ezek is érdekelhetik