Válogatott: „Pepét mindenki ismeri, szeret színészkedni”

Vágólapra másolva!
2017.09.06. 20:08
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának olasz csatára, Davide Lanzafame úgy véli, Priskin Tamás könyöklése Pepével szemben nem ért piros lapot a Magyarország–Portugália (0–1) világbajnoki selejtezőn.

„Nálam Priskin könyököse csak sárga lapot ért. Háttal állt Pepének, azt sem tudta, hol helyezkedik a portugál védő. Ha tudatosan arra utazott volna, hogy megsebesítse Pepét, akkor megértem a játékvezetőt. Na de így?! Ez biztosan nem volt piros lapos szabálytalanság. Pepét mindenki ismeri, szeret színészkedni” – nyilatkozta Lanzafame a Magyar Időknek.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezeténél (HLSZ) az elmúlt idény legjobb mezőnyjátékosának megválasztott futballista annak ellenére is kitart álláspontja mellett, hogy Pepének az eset után vérzett a szemöldöke.

„Attól még nem kellett volna annyit fetrengenie. Ő ilyen, mindenki így ismeri” – vélekedett a Budapest Honvéd támadója.

Davide Lanzafame a Magyar Időknek adott interjújában korábbi (Marco Rossi) és jelenlegi (Erik van der Meer) edzőjéről, valamint a spanyol–olasz (3–0) vb-selejtezőről is kifejtette a véleményét!

PRISKIN KIÁLLÍTÁSA

Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–portugál vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.08.12. 14:00

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
2025.07.13. 09:47

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37
Ezek is érdekelhetik