NS: Storck második esélye; belga kézben a Győr? – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.15. 23:19
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.


Összeült az MLSZ elnöksége, és Bernd Storck maradása mellett döntött.
Egyoldalas összeállításunkban megszólal Csányi Sándor elnök, maga Bernd Storck, továbbá az NS szakértője Bognár György és a válogatott Korhut Mihály is elmondja a véleményét.

Bódog Tamás nem bosszús amiatt, mert mások a Diósgyőrnél is többet engedhetnek meg magunknak. Amúgy szerinte erőnlétileg, taktikailag, mentálisan, mindenben fejlődni kell. Somogyi Zsolt interjúja.

A Győri ETO már másodosztályú, és belga befektetők segíthetnek neki
abban, hogy jövőre még feljebb lépjen. Sinkovics Gábor azt is körbejárta, hogyan.

Csillag Péter és Mirkó István Hátsó füves sorozata az ország északkeleti végébe ért, ahol egyebek mellett azt is megvizsgálta, hol kezdte rövid futballkarrierjét Farkas Bertalan űrhajós, és a Jókai „More” Általános Iskolába is eljutott.

Nyakunkon a női kosárlabda Európa-bajnokság. Fazekas Zoltán Hradec Kralovéban, azaz Királyváradon az utolsó simítások tanúja volt.

Az még odébb van, amikor Kim Rasmussen valamivel elégedett lesz.
Bálint Mátyásnak ezúttal is inkább a kétségeit és a panaszait sorolta, holott épp kijutottunk a női kézilabda vb-re...

És ha péntek, akkor Sportkrém melléklet 8 oldalon – Mike Róbert kenussal, akit kokalevéllel kínáltak a bolíviai hegyekben, de a doppingtól való félelmében inkább tovább kínlódott...
Összeült az MLSZ elnöksége, és Bernd Storck maradása mellett döntött.
Egyoldalas összeállításunkban megszólal Csányi Sándor elnök, maga Bernd Storck, továbbá az NS szakértője Bognár György és a válogatott Korhut Mihály is elmondja a véleményét.

Bódog Tamás nem bosszús amiatt, mert mások a Diósgyőrnél is többet engedhetnek meg magunknak.
Amúgy szerinte erőnlétileg, taktikailag, mentálisan, mindenben fejlődni kell. Somogyi Zsolt interjúja.

A Győri ETO már másodosztályú, és belga befektetők segíthetnek neki
abban, hogy jövőre még feljebb lépjen. Sinkovics Gábor azt is körbejárta, hogyan.

Csillag Péter és Mirkó István Hátsó füves sorozata az ország északkeleti végébe ért, ahol egyebek mellett azt is megvizsgálta, hol kezdte rövid futballkarrierjét Farkas Bertalan űrhajós, és a Jókai „More” Általános Iskolába is eljutott.

Nyakunkon a női kosárlabda Európa-bajnokság. Fazekas Zoltán Hradec Kralovéban, azaz Királyváradon az utolsó simítások tanúja volt.

Az még odébb van, amikor Kim Rasmussen valamivel elégedett lesz.
Bálint Mátyásnak ezúttal is inkább a kétségeit és a panaszait sorolta, holott épp kijutottunk a női kézilabda vb-re...

És ha péntek, akkor Sportkrém melléklet 8 oldalon – Mike Róbert kenussal, akit kokalevéllel kínáltak a bolíviai hegyekben, de a doppingtól való félelmében inkább tovább kínlódott...

 

Legfrissebb hírek

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
2025.09.10. 01:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05
Ezek is érdekelhetik