Közeljövő – Deák Zsigmond jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.06.06. 23:27

„Ez a jövő kerete” – mondta Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az oroszok elleni felkészülési mérkőzés előtt. „Amit hétfőn láttunk, az még nem a jövő” – mondta ugyanő, miután a jövő évi világbajnokság házigazdái 3–0-ra legyőzték a mieinket a Groupama Arénában. Az (ön)ellentmondás viszonylag nyilvánvaló, mégsem érdemes zsigerből nekimenni a német szakvezetőnek, hiszen valóban kipróbált négy újoncot, s bevetett több további „alig használt” fiatalt, de ők és a tapasztaltabbak sem villogtak a szbornaja ellen. Rengetegen hiányoztak az alapcsapatból, jellemző a huszonnégy éves, hússzoros válogatott Lang Ádám reakciója, aki alig hitte el, hogy Dzsudzsák Balázs lecserélését követően hozzá kerül a csapatkapitányi karszalag: „Azt, hittem, Stibié lesz” – közölte Stieber Zoltánra utalva, aki ugyan valóban négy esztendővel idősebb nála, de hozzá hasonlóan szintén csak hússzor húzta fel magára a címeres mezt, s inkább kiegészítő, mintsem alapember a nemzeti gárdában.

Ha ez a kísérleti csapat nem a jövő, akkor hagyjuk is a hétfői meccset és vele a közelmúltat, nézzük inkább a konkrét közeljövőt, az Andorra elleni pénteki vb-selejtezőt, amelyen már nem elég a labdabirtoklás arányában és a passzok számában nyerni, gólokat kell rúgni. Erősen vélelmezhető, hogy Storck a különböző posztokon visszanyúl az alapcsapatához, már ahol tud. A csatársorban például nem, hiszen első számú centere, Szalai Ádám sérült, a másodikat, Priskin Tamást a Ferencvárossal egyeztetve nem hívta be a keretbe, csakúgy, mint a két legjobb formában lévő magyar gólvágót, Nikolics Nemanját és Futács Márkót, mert… Nos, erre nincs adekvát válasz, mégis azt mondom, hagyjuk meg a válogatás lehetőségét és egyben felelősségét a szövetségi kapitánynak. Ha ő jobban bízik az NB I legeredményesebb támadójában, Eppel Mártonban és az olasz Serie A-ból kieső Palermóban epizódszereplő Balogh Norbertben, tegye.

Csak ők is tegyék a dolgukat, mert a világranglistán 186. Andorra ellen nem a múlt, nem a jövő, hanem a jelen győztes csapatának kell kiállnia. Szerencsére ezt Storck is tudja: „Meg kell szereznünk a három pontot!” Ebben maradéktalanul egyetértünk.

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik