A magyar játékos nem tud mosolyogni – Dárdainál igen

„A MAGYAR FUTBALLISTÁKAT NEM LÁTOD MOSOLYOGNI” – A MENTÁLIS BÁZIS

Sallói István előadásában a sportirányítás mellett a futballszakmáról, illetve a magyar futballistákról szerzett tapasztalatairól (beleértve ebbe a saját játékosmúltját is) beszélt, összehasonlítva őket más nemzetek játékosaival.

„A magyar futballistával az a baj, hogy tízes skálán nyolcasra és négyesre is tud játszani. Szemben, mondjuk, a némettel, aki a hatost mindig hozza, és időnkét tud hetesre vagy nyolcasra is játszani” – mondta a korábbi futballista és sportvezető, aki szerint ez az egyik oka annak, hogy a magyar játékosokat nehéz eladni külföldre.

Példaként Dzsudzsák Balázst említette, akit 17-szer nézett meg a PSV, mielőtt szerződtették. Vagyis nem elég egyszer vagy kétszer jó teljesítményt nyújtani egy külföldi szerződéshez, hanem folyamatosan jó átlagra, és amellett néhány kimagasló meccsre is szükség van. Arról nem is beszélve, hogy egy scout ma már nemcsak a futballista játékára figyel, hanem a jellemét, a mentalitását is felméri, például olyan apró jelekből is következtetéseket vonhat le, hogy edzéseken hajlandó-e cipelni a kaput.

Ugyanakkor a legfontosabb értékmérő természetesen a mérkőzésen nyújtott produkció.

„Tudatosítani kell a magyar játékosokban, hogy a meccs számít – hangsúlyozta Sallói. – Sokszor halljuk edzőktől, és én magam is tapasztaltam, hogy az edzéseken csoda dolgokat művelnek a játékosaink. A meccsen azonban mégsem köszön ez vissza, azért mert nyomás alatt már nem tudják ugyanazt a teljesítményt kihozni magukból. Ez is különbség más nemzetekhez képest, és mert nehezebben viselik a meccsel járó nyomást, nem is látunk magyar játékosokat, gyerekeket sem mosolyogni meccsek közben."

Az előadás során elhangzott, hogy a magyar futball erénye elvileg éppen a technikás játék, a fifika lenne, ez lehetne az örömforrás a gyerekek számára is, de ha ez kiveszik és a meccseken nem merik megcsinálni a cselt, nem mernek felszabadultan játszani, akkor nem is fognak mosolyogni a pályán, nem tudják úgy élvezni a futballt.

„Látni kell, hogy a körülöttünk élő szláv népek mentális bázisa más, mint a magyaroké, de ugyanezt láttam Izraelben is az ottani játékosoknál. Azt tapasztalom, már fiataloknál is, hogy mi, magyarok együtt, csapatban nem tudjuk ugyanazt kihozni magunkból, ami egyénenként amúgy bennünk van” – reagált a hallgatóságból érkező felvetésre az előadó.

„NYUGI, SALEC!” – DÁRDAI TRÜKKJEI

Majd egy másik kérdésre válaszolva kifejtette, Dárdai Pál éppen ebben volt nagyon erős a válogatottnál: képes volt levenni a játékosok válláról a terhet, akik ezáltal csapatként ki tudták hozni a maximumot.

„Az általában megszokotthoz képest Dárdai Pálnál nem volt agyontaktikázva minden nap. Sokkal kevesebbet foglalkoztunk a meccsel, a várható taktikával az edzőtábor első napjaiban, csak közvetlenül a mérkőzés előtt tértünk ki rá – ecsetelte a tapasztalatokat Sallói, aki a válogatottnál tagja volt a korábbi szövetségi kapitány stábjának. – Pali a leglényegesebb feladatokra fókuszált, keveset kért egyszerre, de azt a két dolgot, amit kért, azt utána meg is követelte, amit így lépésről lépésre, sokkal könnyebben tudtak teljesíteni a játékosok, ami növelte az önbizalmukat és biztosan fejlődött a csapatjáték. Egyszerű, világos kommunikáció jellemezte. Másrészt nem felejtette el, milyen volt futballistának lenni, igyekezett kizárni azokat a dolgokat, amiket a játékosok nem szeretnek, és amiket ő is fölöslegesnek érzett. Így élvezték a közös munkát."

Utóbbi kapcsán konkrét példaként a finnek elleni idegenbeli meccsre történő kéthetes felkészülés hangzott el, amikor Dárdai nem vitte el két hétre edzőtáborba a csapatot, hanem az első héten a napi egy tréning után hazamehettek a játékosok. Nagyon ügyelt arra, hogy ne égjen ki a csapat a felkészülés végére és a meccsre mind fizikailag, mind mentálisan robbanásra készen álljon.

„Amikor a romániai selejtezőt megelőzően egyszer lázasan elkezdtem magyarázni neki, hogy mit és hogyan csinálnak a románok, mire kell majd figyelni, csak ennyi mondott: »Nyugi, Salec! Hol van még a meccs, majd két nappal előtte.« – idézte a volt kapitányt az akkori segítője. – A mérkőzésre is úgy készítette fel a csapatot, hogy precízen felépítette a várható forgatókönyvet. A finnek elleni itthoni találkozón például levezette, hogy van egy meccsen durván negyvenöt perc tiszta játékidő, azt kell türelmesen, nyugodtan felhasználni, ki kell várni és jönni fog a sansz.”

Alighanem ez a mentalitás is eredményezte, hogy Dárdainál a mérkőzés hajrájában tudtunk gólokat szerezni.

Ami a szakmai részt illeti, Dárdai új elemként hozta be, hogy Sallói mint megfigyelő a lelátóról nézte a meccset, és már a szünetben összegezte a kapitánynak a legfontosabb tapasztalatokat. Ezt vitte tovább Késedi Gábor videóelemző, aki aztán már konkrét játékhelyzeteket is megmutatott a szünetben a csapatnak.

Ami a legfontosabb, és talán üzenetértékű Dárdia Pál munkájából – amit egyébként utódja, Bernd Storck is gyakran hangsúlyoz –, hogy a játékosok felszabadultan tudtak együtt dolgozni, örömöt okozott számukra a futball – megvolt a mosoly.