Válogatott: az MLSZ elnöke ismét sziporkázott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 13:42
A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteken tartotta a válogatott játékosok évzáró ebédjét, amelyre a hagyományoknak megfelelően az angolok elleni 6:3-as siker évfordulóján került sor, és ezúttal is meghívást kapott minden, korábban címeres mezt húzó futballista.

Úgy látszik, hogy a veterán játékosok körében az MLSZ elnöke, Csányi Sándor rendre feloldódik, ahogy tavaly, idén is sziporkázott a köszöntőjében.

Tavaly november 25-én Csányi Sándor azt mondta:„Sikerült megállítani a nézőszám csökkenését a bajnoki mérkőzéseken, hiszen elfogytak a nézők...”

Idén a majdnem egyórás késése miatt így szabadkozott:„Elnézést kérek a késésért, de valamiből élni is kell, muszáj dolgozni...”

A magyar futball első embere ugyanis az OTP Bank elnök-vezérigazgatójaként dolgozik, és az ország leggazdagabb polgáraként tartják számon.

Az MLSZ-elnök természetesen komoly témákat is érintett beszédében, elmondta például, hogy:

„Indokolt lépés volt komoly hangsúlyt fektetni a stadionok biztonságára, hiszen nem történt semmilyen erőszakos cselekmény az elmúlt időszakban a bajnoki és válogatott mérkőzéseken. Meg kell azonban gondolni, hogy megkönnyítsük a jegyhez jutást és a beléptetést az egyes pályákon. Főként az új stadionokban, ahol adva vannak a biztonságos meccsrendezés feltételei.”

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
12 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Szakmai partnerség a portugálokkal

Magyar válogatott
2025.09.09. 13:31

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29
Ezek is érdekelhetik