Magyar–andorrai: a vendégek a svájciak elleni teljesítményt másolnák

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.12. 23:42
Az andorrai labdarúgó-válogatott azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy vasárnap minél tovább megőrizze kapuját a góltól a magyarok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

„Minél tovább ki kellene tartanunk, ahogy azt az előző fordulóban Svájc ellen tettük” – mondta szombati sajtótájékoztatóján Koldo Álvarez szövetségi kapitány arra utalva, hogy októberben az Eb-nyolcaddöntős rivális meglehetősen nehezen, csak 2–1-re nyert ellenük.Koldo Álvarez szövetségi kapitány arra utalva, hogy októberben az Eb-nyolcaddöntős rivális meglehetősen nehezen, csak 2–1-re nyert ellenük.

„A távlati cél pedig, hogy minél versenyképesebbé váljon a csapatunk” – tette hozzá.

A szakvezető úgy vélekedett, hogy rendkívül erős másfél évet tud maga mögött a magyar csapat, amely nagyon jó támadó játékra képes. Kiemelte a középpályán Nagy Ádámot és Gera Zoltánt, noha utóbbi játéka egy kisebb sérülés miatt még bizonytalan. Megjegyezte, a két szélső védő, Fiola Attila és Korhut Mihály is gyakran besegít a támadásba, de szerinte számukra a csatárok jelentik a legnagyobb veszélyt, akár Szalai Ádámról, Böde Dánielről, vagy Priskin Tamásról van szó.

„A csapatkapitány, Ildefons Lima két sárga lapja miatt nem játszhat, ami különösen fájó nekünk, mert amúgy is kicsi a keretünk, ráadásul ő rendkívül tapasztalt” – mondta Álvarez eltiltott játékosáról, aki több mint százszor szerepelt a nemzeti együttesben. A magyaroknál Kádár Tamás nem léphet pályára hasonló ok miatt.

Éppen vasárnap lesz a huszadik évfordulója, hogy az andorrai csapat lejátszotta első válogatott mérkőzését. A 138 hivatalos találkozójából mindössze hármat nyert meg, legutóbb 2004 októberében sikerült ez a bravúr a Macedónia elleni vb-selejtezőn, amely az egyetlen tétmérkőzésen aratott sikere. A pireneusi miniállam együttesének azóta 85 meccsen nem sikerült győznie.

A magyarok három forduló után négy ponttal a harmadik helyen állnak a csoportban az egyedüliként százszázalékos svájciak, továbbá a két ponttal többet gyűjtő Európa-bajnok portugálok mögött, Andorra pedig három vereséggel sereghajtó. A kilenc darab hatosból az első helyezettek jutnak ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezős párharc keretében dönt a másik négy európai résztvevőről.

A Magyarország–Andorra találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

 

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
12 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik