Válogatott: női U19-eseink a büntetőt is megúszták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.09. 22:05
A magyar U19-es női labdarúgó-válogatott 0–0-s döntetlent játszott Skóciával a két csapat keddi felkészülési mérkőzésén Bükön.

Skócia csapata támadott többet, az 50. percben tizenegyest is rúghatott, csakhogy a végig jól védő Varga Luca bravúrral hárított. A kevés kidolgozott helyzet ellenére mindkét csapat egyszer-egyszer eltalálta a kapufát.

„Ez a skót csapat a világranglistán 18 hellyel előttünk áll, és a pályán is megmutatkozott, hogy nagyon jó csapatuk van – értékelt Turtóczki Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Mi még alakulóban vagyunk: a tavaly elitkörös U17-ből sokan most először játszottak az U19-ben, és ez azért más szint. A skót csapat egyértelműen előrébb tart fizikailag, és néhány játékost tekintve is. Az első félidőben jól védekeztünk, és sikerült kontrákat is vezetnünk. A második félidőben mezőnyben fölénk kerekedtek. Összességében egy jó csapat ellen jó eredményt értünk el. Ennek ellenére van egy kis hiányérzetem. Csütörtökön hasonló meccsre számítok, néhány helyen frissítenünk kell majd, hiszen ez a mai elég nagy iramú meccs volt, de mindenképpen szeretnénk megismételni a jó eredményt.”

NŐI U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SKÓCIA 0–0
Bük
Magyarország:
Varga Luca – Csányi Diána, Turányi Lilla, Csigi Eszter, Horti Boglárka (Kun Barbara, 58.), Pilán Tímea (Anda Letícia, 73.) – Gruber Brigitta (Bodnár Bianka, 58.), Kiss Gabriella (Papp Adél, 73.) – Krascsenics Petra, Krascsenics Csilla, Csiki Anna (Molnár Enikő, 58.)

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:50

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37
Ezek is érdekelhetik