Juhász: Én senkitől sem szeretném elvenni a helyet

– Szóval vége.
– Ennyi volt, igen – indította a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját Juhász Roland. – Kijelenthető, Belgium ellen szerepeltem utoljára a magyar válogatottban. Életem talán legnehezebb döntése volt, de muszáj volt meghoznom. Számomra fontos, hogy reggelente nyugodtan nézhessek a tükörbe, és most úgy vélem, tiszta lelkiismerettel zárhatom le pályafutásom legszebb fejezetét.

– Ahogy kisimult arccal a kávéját kortyolgatja és a brüsszeli krémest falatozza, arról árulkodik, jól kezeli a helyzetet.
– Én is így érzem. Az elmúlt tizenkét évben, amíg tagja lehettem a magyar válogatottnak, igyekeztem a legtöbbet kihozni magamból, de mostanra tudatosult bennem, hogy ebben a történetben ennyi volt.

– A belgák elleni nyolcaddöntő lefújását követően, a toulouse-i stadion vegyes zónájában már önnek szegezték a kérdést, hogy ez a meccs volt-e a végső. Akkor azt felelte, alszik még rá néhányat. Mikorra döntötte el?
– Valójában már két hónapja érlelődött bennem, az utolsó lökést pedig az adta meg, amit az Európa-bajnokságon átéltem. Egyfelől ennél jobb pillanatot nehéz elképzelni a búcsúra, másfelől önkritikus vagyok. A nemzetközi futball folyamatosan fejlődik, és bár most még azt érzem, megállom a helyem ezen a szinten, nem biztos, hogy két év múlva is meg tudnék felelni a velem, illetve a magammal szemben támasztott elvárásnak. Szeptemberben új időszak kezdődik, a világbajnoki selejtezősorozat alatt olyan mag alakulhat ki, amelyre hosszabb távon lehet építeni. Úgy látom, vannak tehetségek Magyarországon, immár előttük a jövő, én senkitől sem szeretném elvenni a helyet. Remélem, az Eb-szereplésünknek hála a magyar futball ázsiója emelkedik, ami azzal is járhat, hogy a fiatalok könnyebben igazolhatnak külföldre – ehhez azonban majdhogynem elengedhetetlen a válogatottság. A saját példám mondatja ezt velem: az Anderlecht vezetői az Argentína elleni mérkőzés után bólintottak rá a szerződtetésemre. Előtte már fél évig figyeltek, ám az győzte meg őket, hogy látták, Hernán Crespóval is megbirkózom. Igaz, ha jobban belegondolok, a válogatottnak „köszönhetem" azt is, hogy nyolc esztendővel később elváltak útjaink.

JUHÁSZ ROLAND A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL BRÜSSZELI KÁLVÁRIÁJÁRÓL.

ELMONDJA, HOGY 94-SZERES VÁLOGATOTTKÉNT SAJÁT SZÁMÍTÁSA SZERINT HOGYAN ÉRI EL MÉGIS A BŰVÖS SZÁZAS HATÁRT.

ELÁRULJA, HOGY MIÉRT SORSZERŰ SZÁMÁRA A 94-ES SZÁM.

MEGTUDJUK, HOGY MIÉRT ÖRÜL AZOKNAK AZ EMBEREKNEK, AKIK A VÁLLVEREGETÉS MELLETT FEJBE IS KÓLINTJÁK.

A VÉDŐ ELMONDJA, HOGY HÁNY VÁLOGATOTT MEZÉT ŐRIZTE MEG, ÉS MILYEN EMLÉKEKET ŐRIZ AZ EB-RŐL, AMELYEN TÖBBSZÖR A SÍRÁS KERÜLGETTE. SŐT...

DE VÁLASZT KAPUNK TŐLE ARRA A KÉRDÉSRE IS, HOGY MI HIÁNYZIK MAJD NEKI A VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEKBŐL A LEGINKÁBB.