Válogatott: „Szervezettség, fegyelem, egység – a siker kulcsa”

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 08:56
László Csaba a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a magyar válogatottról és a hazai edzőhelyzetről.

„Ki kell emelnem a szervezettséget, ami mindvégig jól látszott a válogatotton – árulta el meglátásait az edzőként legutóbb az MTK-nál tevékenykedő László Csaba. – Az első siker után már a dinamika és a lendület is vitte tovább az együttest, óriási volt a fegyelem és csapategység. Ez mindenki érdeme. Noha egy ilyen siker után főleg a játékosok kerülnek előtérbe, jegyezzük meg, a háttérstáb is rengeteget dolgozott, szenzációs munkát végeztek egytől egyig az emberek. Le a kalappal mindenki előtt!”László Csaba. – Az első siker után már a dinamika és a lendület is vitte tovább az együttest, óriási volt a fegyelem és csapategység. Ez mindenki érdeme. Noha egy ilyen siker után főleg a játékosok kerülnek előtérbe, jegyezzük meg, a háttérstáb is rengeteget dolgozott, szenzációs munkát végeztek egytől egyig az emberek. Le a kalappal mindenki előtt!”

A szakember hibákat is észrevett.

„A belgák ellen azért már nem volt minden jó, a taktikai elemeket tekintve felfedeztem negatív dolgokat – érezhető volt például, hogy a belgák a jobb oldalunkat erőltetik, folyamatosan megbontják, és ezt Lang Ádám nem is nagyon bírta.”

„A lényeg, hogy ebből a meccsből tanulni kell. Összességében taktikusan és egyénileg is jók voltunk. Sokan mondták, hogy szerencsénk volt, de azért tenni is kellett valamit. Ahhoz, hogy a labda bepattanjon, el is kell lőni. Mi ezt megtettük. Kapura lőttünk, próbálkoztunk, befejeztük az akciókat, bátran játszottunk, akartunk, mentünk előre.”

László Csaba úgy véli, a háttérben tapasztalható összefogás a kulcsa a jó Európa-bajnoki szereplésnek.

„Számomra, ami a legfontosabb üzenet volt Bernd Storcktól, mikor elárulta, hogy az MLSZ száz százalékig megenged neki mindent, teljes mértékig támogatják a döntéseiben. Ez a legfontosabb üzenet, hogy azok az emberek, akik odavitték, abszolút bíznak a munkájában. Azért is tudott a válogatott eddig eljutni, mert az összefogás a háttérben is érezhető volt.”

„Ez a megfelelő időpont arra, hogy átgondoljuk a labdarúgásunk következő lépését, jövőjét, az viszont fontos, hogy nem szabad elszállnunk, és hogy az Európa-bajnokság utáni lila köd megvakítson minket.”

A szakember elmondta, mi szükséges ahhoz, hogy a magyar vezetőedzők sikeresebbek legyenek.

„Külföldi tapasztalat és tanulás. Jelenleg nem tudok sok olyan magyar szakembert mondani, aki külföldön edzősködik. Talán csak Dárdai Pál, aki nagyon jól kihasználta a számára adott lehetőségeket. Még Lőw Zsolt van, aki jó úton jár, kérdés azonban, ő vezetőedző lesz-e, egyáltalán az szeretne-e lenni a jövőben (Lőw jelenleg a német RB Leipzig másodedzője). Fontos, hogy külföldön tudsz tovább lépni, ott kell tapasztalatot szerezned és fejlődnöd.”

Legfrissebb hírek

Nyergelj, fordulj! – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
2025.03.01. 23:51

Nincs nagy gond, csak néhány napos pihenő vár Sallai Rolandra

Légiósok
2025.02.26. 20:07

Marco Rossi és Dárdai Bence is nagyon örül a FIFA döntésének

Magyar válogatott
2025.02.22. 12:19

Lelki fröccs is kell az NL-osztályozóra készülő csapatnak

Magyar válogatott
2025.02.18. 06:48

„Nem szabad a pontkülönbségekkel foglalkoznunk” – a helyzet jó, de nem reménytelen

Kosárlabda
2025.02.08. 12:11

László Csaba: Matthäus hibát követett el azzal, hogy eljött Magyarországra

Magyar válogatott
2025.02.07. 18:22

Török–magyar: szigorú fogadtatás vár a magyar szurkolókra

Magyar válogatott
2025.02.06. 14:06

Eldőlt, kivel kerül egy csoportba a magyar válogatott az U21-es Eb-selejtezőkön

Magyar válogatott
2025.02.06. 09:37
Ezek is érdekelhetik