Óriási „románverés”, avagy felragyog egy magyar futballcsillag
SZINTE HELYET CSERÉLHETETT VOLNASZINTE HELYET CSERÉLHETETT VOLNA
Egy kilencgólos vereség esetén alighanem használható szinonima a verés, a címben használt „románverés” kifejezést két okból mégis tanácsos idézőjelek közé szorítani: egyfelől ugyebár nem ütlegelésről, hanem labdarúgó-mérkőzésről volt szó, másfelől pedig a Megyeri úton pályára lépő román válogatott – idézzük Oroszhegyi Károlyt, a Kalandozó magyar labdarúgók című kötet erdélyi labdarúgással foglalkozó fejezetének íróját – „a nemzeti hovatartozás alapján szinte helyet cserélhetett volna az ellenféllel”.
Semmi rendkívüli sincs tehát abban, hogy a Márky – Ritter, Páll, Farmati – Bakucz I, Pecsovszky-Perényi – Incze II, Marian, Bonyhádi, Mercea (Bartha), Dumitrescu összetételű román válogatott a Népsport beszámolója szerint bemutatkozásképp a pálya „mindkét oldalán hatalmas tapsot kap(ott)”.
Helyénvalóbb lett volna lapunktól a „romániai játékosok” kifejezés használata, csakhogy a negyvenes évek végén nem az efféle nyelvi, pláne nem a történelmi, etnikai finomkodásról szólt az élet.
Steinbach Péter, a románok szövetségi kapitánya szerint „ha erre a mérkőzésre a bajnokság közepén került volna sor, akkor most biztos román győzelemről beszélnék, így azonban…” – a nyilatkozatot lejegyző újságíró a mondat nyitva hagyásával érzékeltette Steinbach meccs előtti aggodalmát. Anton Irimescu, a román szövetség elnöke sem volt túlságosan bizakodó: „A magyarok sokkal jobbak… A román labdarúgásban pillanatnyilag válság állt be. Szerencsétlen időpontban, igen nehéz körülmények között kellett erre a mérkőzésre készülnünk.” A Pecsovszkyként is ismert, 1942-ben, 1943-ban a magyar válogatottban is pályára lépő Perényi József immár a román válogatott fedezeteként ekképp jósolt: „Ha most csak két-három góllal kapunk ki, akkor elégedettek leszünk.” |
HA ÚGY TUD JÁTSZANI, MINT AHOGYAN HÍRLIK
S ha már nála a szó! „Perényi megsértődött, hogy vele ijesztgetik a kis Kocsist” – írta a Népsport, és idézte is a román válogatott játékosát:
„Nem játszottam én soha durván. Tudok én annyit, hogy sportszerű keretek között is talonba tudok tenni egy játékost. Nem kell félnie Kocsisnak. Ha úgy tud játszani, mint ahogyan hírlik, akkor szép, de sportszerű küzdelmet fogunk vívni egymással.”
Szóval Kocsis Sándort, a mieink bemutatkozásra váró újoncát megelőzte a híre…
A Ferencváros jobbösszekötője még nem volt 19 éves sem, amikor erre a mérkőzésre sor került, úgyhogy ráfért a bátorítás. „Csak úgy játsszék, mintha a Fradiban játszana, de valamivel erősebben!” – ezzel küldte fel a pályára Bukovi Márton, a válogatott edzője.
A góllövő-, sőt mindenekelőtt fejelőtudományát az FTC-ben addigra már megcsillantó tinédzser az első félidőben nem szerzett gólt (2:0-ra állt a meccs), de lapunk öltözőben járt tudósítója szerint „Kocsisnak már a szünetben kijut a dicséretből”.
Hát még a végén…
A háromnapos esőzés ellenére „eszményi állapotú” talajon lejátszott mérkőzésen „nehezen született meg, de annál szebb volt az első gól” – örvendezett lapunk, amely a belázasodó Deák Ferencet helyettesítő Mészáros József vezető gólját ekként örökítette meg: „Hanyatt vetődve, remek ollózással küldi (a kipattanó labdát) hat méterről a kapu közepén a léc alá”. A második gól Egresi Béla 16-os sarkáról eleresztett éles, lapos lövéséből született. A szünetig több gól nem esett. „Már elkezdődik a második félidő, de a hangszóró még mindig érdektelen dolgokat beszél” – rögzítette tudósítónk méltatlankodva, aztán jöttek az érdemi események. „Fokozatosan jött fel és végül hengerelt a magyar csapat”, mégpedig a következőképpen: Puskás passzából Mészáros bepofozta a harmadik gólt, Bozsik szabadrúgásából Puskás fejelte a negyediket, majd Bozsik, Kocsis összjáték után Egresi lőtte az ötödiket. Aztán jött a hatodik: Tóth III kiugratja Kocsist, „az összekötő egyedül kiszökik, és mintegy öt méterről laposan a kifutó Márky mellett a hálóba lövi a labdát”. „Kocka” gólpasszal járult hozzá a hetedikhez (Egresi „Csöpi” lőtte), s bár „elered az eső, a szép játék maradásra készteti a nézőket”. Volt is miért kitartani, hiszen Kocsis hamarosan befejelte a nyolcadikat, Puskás pedig belőtte a kilencediket – mindkét gólt a korábban a Nagyváraddal magyar, az IT Araddal román bajnoki címet szerző Tóth III Mátyás készítette elő, aki egy év múlva végleg elhagyta az országot. |
MENT A LASZTI, SZEME VOLT A LABDÁNAK
„Kocsis játéka pompás volt – értékelte a fiatal fradista bemutatkozását a Népsport. – Takács II óta nem volt jobbösszekötő, aki olyan használható labdákkal látta el a szélsőket, mint ez a fiatal játékos. Fordulásból leadott labdái, továbbá okos keresztlabdái sokszor hozták jó helyzetbe társait. Ezúttal a kapu előtt is veszélyes tudott lenni.”
Egy nappal később folytatódott a méltatás: „A mérkőzés egyik nagyon kellemes meglepetése a fiatal Kocsis nagyvonalú játéka volt. Játékintelligenciája bámulatos. A pillanat töredéke alatt megérzi, meglátja a legcélszerűbb megoldást. Ezen a mérkőzésen új oldaláról mutatkozott be. Nemcsak a szélsőjét, hanem a középcsatárát és a balösszekötőt is belevonta a játékba. Még a kapu előtt kell még határozottabbnak lennie.”
Miként értékelte a meccset és a játékát Kocsis? „Még ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Élvezet volt játszani ebben a csatársorban. Tudtam: ha leadom a labdát, vissza is kapom. Ment a laszti, szeme volt a labdának… Egresivel nagyon megértettük egymást.”
„Ilyen vereségre nem számítottunk. Mit szólnak majd Bukarestben? – sopánkodott Perényi, aki nem kerülhette el a kérdést: milyen benyomást tett rá a fiatal magyar játékos? – Kocsis? Ragyogó futballista. Én, az öreg játékos csak egyet tanácsolhatok neki: ne szálljon fejébe a dicsőség, mert az a fejlődés nagy akadálya.”
Nem szállt a fejébe.
„Hirtelen nagyszerűen állunk csatárokban. Szusza, Hidegkuti, Kocsis… Hol van a világon három ilyen jobbösszekötő?” – fogalmazta meg a költői kérdést a mérkőzés másnapján Gallowich Tibor szövetségi kapitány. Nemcsak Kocsis brillírozott ugyanis ezen a napon, hanem Hidegkuti Nándor is, aki a B-válogatott tagjaként mesterhármast ért el a románok második csapata elleni, 3:0-ra megnyert bukaresti találkozón. Az akkoriban már négyszeres A-válogatott Hidegkuti alaposan meglepte a biztos győzelemre számító románokat, méghozzá balszélsőként. „Azt gondolták gyenge csapat lesz az, amelyikben Hidegkuti a balszélső – telefonálta Budapestre lapunk romániai tudósítója. – Nos, Hidegkuti a balszélen nem balszélsőt játszott. Helyesen: korszerű csatárjátékot mutatott be. Szinte pillanatonként változtatta a helyét.” Ehhez már Bukovi Mártonnak, a magyar válogatott edzőjének, a bátor kísérletezőnek is volt néhány szava: „Számítottam arra, hogy Hidegkuti mint balszélső is beválik. Én az edzéseken sokszor nem az eredeti posztjukon játszatom a játékosokat. Itt láttam már több alkalommal is, hogy Nándi, mint balszélső is megállja a helyét. Ezért mertem nyugodt lelkiismerettel ajánlani Hidegkutit a balszélre. Örülök, hogy elképzelésem sikert aratott.” |
A LEGKÉNYESEBB IGÉNYEKET IS KIELÉGÍTETTE
„A szellemesség, az ötletesség diadala volt támadósorunk fordulás utáni játéka – állapította meg a Népsport a 9:0 utáni második napon, hozzátéve: – Nemcsak ilyen arányú győzelmet érdemelt meg a magyar csapat, hanem egy kis szerencsével kétszer ennyi gólt is rúghattunk volna, hiszen a román csapat a második félidőben alig jutott át a félvonalon.”
A kornak megfelelően Gerő Ernő közlekedésügyi minisztertől Nógrádi Sándor államtitkárig nyolc politikus és funkcionárius nyilatkozatán kellett átrágnia magát az olvasónak, míg végre a főszereplők véleményét is megismerhette (azt azért megjegyezzük, hogy a korabeli VIP-páholy tagjai közül Hegyi Gyula, az Országos Sporthivatal vezetője, későbbi MOB- és MLSZ-elnök fontosnak tartotta megjegyezni: „Örülök Kocsis befutásának”).
„Megvallom, nem vártam (ekkora győzelmet), sőt féltem ettől a mérkőzéstől – mondta Gallowich Tibor szövetségi kapitány. – Nem szabad lakodalmat ülnünk a nagy győzelem után.”
Bukovi Márton szerint „a magyar csapat második félidei játéka a legkényesebb igényeket is kielégítette”, míg Steinbach, a románok hadvezére nem mondhatott mást: „A szünet után a fiaim elvesztették a fejüket, és teljesen összeroppantak”.
Romániában a Sportul Popular jobbnak látta, ha címlapját egy népi motorversenyről szóló beszámoló uralja, de lejjebb tárgyilagosan megállapítja: „Nagy meglepetés, de mégis valós az eredmény”. A román csapatból egyedül Perényi játéka érdemelt dicséretet.
„Nem könnyű egy olyan vasárnap estén beszélni, amikor három fronton is vereséget szenvedett a román labdarúgás, még ha őszinte barátoktól szenvedtük is el ezeket a vereségeket – idézte a román sportlap Marcell Vlaicut, a román Népi Sportszervezet (OSP) főtitkárát. – Viszont sportemberek vagyunk és tudjuk azt, hogy ma az egyik győz, holnap a másik. A vereség nem szégyen. Az lenne a szégyen, ha nem vonnánk le a tanulságokat. Köszönjük a leckét a magyar csapatnak, s ígérjük, hogy a vereségből tanulni fogunk.”
Hosszú távon valóban tanultak, az 1999-es bukaresti 0–2-vel fordult a kocka (addig a mieink egyszer sem kaptak ki a románoktól, azóta egyszer sem győzték le őket), de addig még kaptak néhány leckét – rögtön 1948 őszén egy 5:1 formájában.
Az pedig, hogy az 1947-es Balkán-kupát megnyerő magyarok nem védték meg címüket, alighanem csak az 1948-as torna félbeszakadásával magyarázható – de ez már egy másik történet.
A későbbi klasszikus Aranycsapat játékosai közül az újonc Kocsison kívül hárman léptek pályára a románok elleni mérkőzésen: Bozsik Józsefnek ez volt a hatodik, Zakariás Józsefnek a harmadik válogatott meccse. Puskás Ferenc már a 14.-nél tartott, és a 14., valamint a 15. gólját szerezte – nimbusza kialakulóban volt. „Puskás külön szám – írta a Népsport. – Gólveszélyessége már akkor kezdődik, amikor a pályafelező vonalnál megkapja a labdát. Az ellenfelet és a közönséget ilyenkor egyszerre elkapja a gólveszély izgalma.” A négy magyar gólszerzőt, Puskást, Kocsist, Mészárost és a csapatkapitányi karszalagot első alkalommal viselő Egresit „mesteri tudású sakkjátékosokhoz lehet hasonlítani, akik mindig néhány lépéssel előre számítanak, gondolkodnak.” Csakhogy hamarosan „asztalhoz ültek” újabb nagy tudású sakkjátékosok is, akiket az egyre cudarabb magyarországi politikai viszonyok is segítettek helyzetbe kerülni. A csoportos disszidálási kísérletbe belebukó Egresit kiszorította a válogatottból a fiatalabb Budai II László, s hiába lelkendezett lapunk a románok elleni meccs után, hogy „Mészáros pompás középcsatári és Kocsis zseniális építő játéka az orthi és takácsjóskai időket idézte vissza”, az akkor még kispesti, később fradista Mészárosnak – aki szintén „főkolompos” volt az említett disszidálási ügyben – a két gólt hozó bemutatkozó fellépésen túl több lehetősége nem nyílt arra, hogy a nemzeti csapatban játsszon. BALKÁN-KUPA-MÉRKŐZÉS |
A KAPU ELŐTT MÉG FEJLŐDNIE KELL
Gallowich Tibor szövetségi kapitány a 9:0 után elsősorban Mészárost dicsérte („nekem régi jelöltem…, nem arra vár, hogy őt kiszolgálják, ellenkezőleg, ő a többi csatár kiszolgálója, amellett eredményes is tud lenni”), de Kocsisról is elismerően nyilatkozott: „Kocsistól ezt a játékot vártam. Nagy tehetség, akinek azonban a kapu előtt még fejlődnie kell. Szuszát még mindig jobbnak tartom, és remélem, hogy az újpesti játékos hamarosan visszanyeri igazi formáját.”
Nos, bár „Tibi bácsi” többé nem ülhetett le szövetségi kapitányként válogatottunk kispadjára, utódai a jelek szerint osztották Kocsisról alkotott véleményét: Kockának majdnem egy évig kellett fejlődnie és várni a második válogatott mérkőzésére.
1949 tavaszán a Ferencváros felkészülési mérkőzésen 5:4-re legyőzte a válogatottat, Kocsis két gólt szerzett, és a másnapi Népsportban Lyka Antal, a bajnok zöld-fehérek edzője kijelentette: „A Kocsis, Budai szárnynak a válogatottban a helye!”
A csehszlovákok elleni kínos 2:5-öt feledtetni kívánó Sebes Gusztáv be is válogatta mindkettejüket, sőt még egy fiatal fradistát bedobott a mély vízbe: Budai II mellett Czibor Zoltán is debütált az osztrákok elleni, 6:1-re megnyert meccsen.
Noha hármuk közül csak Kocsis szerzett gólt – a többin Puskás (3) és Deák (2) osztozott –, mindannyiuk életében új korszak kezdődött 1949. május 8-án. Hosszú évekre megvetették lábukat a nemzeti csapatban, az Aranycsapat kihagyhatatlan tagjai voltak.
Budai II 39 mérkőzésen 10 gólt szerzett, Czibor mérlege 43/17, a 68 válogatott mérkőzésen pályára lépő Kocsis Sándor pedig 75 góllal máig nemzeti csapatunk második legeredményesebb játékosa – nem mellékesen az egy naptári évben szerzett válogatott gólok világrekordere.
Interkontinentális ballisztikus rakéta csapódott be Ukrajnában
Szerződést bontott csapatkapitányával az újpesti jégkorongklub
A parfümőrök szerint ez az 5 illat most a legtrendibb
Magyar Péter megfenyegette a gyermekotthon vezetőjét: „Ennek k..va nagy következményei lesznek”
Dancing with the Stars: Nemcsak Andrei Mangra keveredett botrányba, őket zárták ki a műsorból
Amatőr lehetett a siófoki kéjlak madámja, három hónapig sem bírták a működést
„4 kulcsjátékos, 10 kezdőjátékos, 4 rotációs játékos, 7 projektjátékos” – így alakul át a DVTK kerete
Kerek fenék, csodamellek: felfedezésre vár a bombázó röpis
Rodri: Messi minden idők legjobbja
Az angol 9. osztályban is játszott Lamin Colley, az NB I-es góllövőlista éllovasa
A KTE tulajdonosa közölte, nem csak a gyenge eredmények miatt mentették fel Szabó Istvánt
