Eb 2016: Kellett hozzá Hegyesi Laci bácsi kolbásza – Dzsudzsák

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 22:17
Dzsudzsák Balázs két góllal vette ki a részét a Portugália elleni 3–3-as döntetlenből az Eb-csoportkör utolsó fordulójában. Nyolcaddöntős együttesünk kulcsembere még most sem hiszi el, ami velük történik.

„Kellett hozzá Hegyesi Laci bácsi magyarországi kis kolbásza” – nyilatkozata Dzsudzsák Balázs az NSO-nak. A szélső azt fejtegette, hogy az elmúlt válogatott meccseken rendre távoli lövésekkel próbálkozott, de nem járt szerencsével. A társak közül pont másik gólszerzőnk, Gera Zoltán biztatta, hogy ne adja fel, majd elsül a lába. És persze kellett még hozzá a kolbász, amit a felszerelés menedzser prezentált. Hegyesi László élvonalbeli játékos volt Békéscsabán, 1998 óta tartozik az MLSZ kötelékébe, ahol 2010 óta dolgozik főállásban. A nagyválogatott mellé három évvel ezelőtt került.Dzsudzsák Balázs az NSO-nak. A szélső azt fejtegette, hogy az elmúlt válogatott meccseken rendre távoli lövésekkel próbálkozott, de nem járt szerencsével. A társak közül pont másik gólszerzőnk, Gera Zoltán biztatta, hogy ne adja fel, majd elsül a lába. És persze kellett még hozzá a kolbász, amit a felszerelés menedzser prezentált. Hegyesi László élvonalbeli játékos volt Békéscsabán, 1998 óta tartozik az MLSZ kötelékébe, ahol 2010 óta dolgozik főállásban. A nagyválogatott mellé három évvel ezelőtt került.

„Most még biztos nem hiszem el ezt az egészet, hiszen még az is hihetetlen, hogy egyáltalán itt vagyunk – folytatta Dzsudzsák. – Biztos kell még egy-két óra, egy-két nap, amíg ez lenyugszik. Eufóriában van az ország, eufóriában vagyunk mi, játékosok is. Ezért is adunk ilyen egyszerű interjúkat, mert felfoghatatlan, hogy min megyünk keresztül. Milyen csapatok és játékosok ellen játszunk úgy, ahogy játszunk. Minden előzetes várakozást fölülmúlunk.”

Az otthon lévő, a városok utcáin, terein ünneplő szurkolóknak Dzsudzsák annyit üzent: „ők a legnagyobbak”.

„Köszönjük szépen, hogy ennyien mögénk álltak, és ekkora érzéseket váltunk ki belőlük. Azt tartom most is, amit az Izland elleni meccs után mondtam: tizenötmillió ember ellen nehéz győzni. Ezt ma ismét bebizonyítottuk, hiszen Cristiano Ronaldónak és a portugáloknak sem sikerült. Remélem, hogy ez a szurkolótábor csak még nagyobb és erőteljesebb lesz, ahogyan a csapat is.”

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
23 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:52

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37
Ezek is érdekelhetik