Eb 2016: a 16 közé jutunk, ha Anglia legyőzi Szlovákiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.19. 23:41
null
Böde Dániel két izlandi védő között cselezget, hétfőn társaival együtt kiszurkolhatja a magyar továbbjutást (Fotó: Hegedüs Gábor)
Amennyiben a Franciaországban zajló labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában hétfőn Anglia legyőzi Szlovákiát – amire az erőviszonyok ismeretében jó esély mutatkozik –, akkor a magyar válogatott a Portugália elleni, utolsó csoportmérkőzés eredményétől függetlenül továbbjut a legjobb tizenhat közé.

Három ponttal az A-csoport harmadik helyén végző Albániának ugyanis már rosszabb a mutatója, mint a mieinknek. Bernd Storck együttesének – amelyre még a Portugália elleni csoportmeccs vár szerda 18 órától – így már csak egy csapatot kell maga mögött tudnia a mezőnyből, hogy adott esetben akár csoportharmadikként is bejusson a nyolcaddöntőbe, ahová a hat csoportból négy csoport-3. jut még be az első és a második helyezetteken kívül. Mivel hétfőn újabb csoportban ér véget a küzdelem, az sem elképzelhetetlen, hogy a továbbjutás szempontjából már nem is lesz tétje a mieink Portugália elleni összecsapásának.

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Június 20.

21.00, Toulouse, Városi Stadion: Oroszország–Wales
21.00, Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard: Szlovákia–Anglia

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 1 1 3–2 +1 4
2. Wales 2 1 1 3–3 0 3
2. Szlovákia 2 1 1 3–3 0 3
4. Oroszország 2 1 1 2–3 –1 1

 

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik