Válogatott: „Igyekszünk, hogy Storcknak nehéz dolga legyen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 15:18
Juhász Roland, a Videoton magyar válogatott védője a klub honlapjának nyilatkozott a nemzeti csapat ausztriai edzőtáborából.

„Az Elefántcsontpart elleni felkészülési meccsünk után volt egy szabad hétvégénk, majd hétfőtől ismét Ausztriában készülünk az Európa-bajnokságra – mondta Juhász Roland. – Hasonló edzéseket vezényel Bernd Storck szövetségi kapitány, mint a korábbi két hétben, talán valamivel most már nagyobb hangsúly van a taktikai dolgokon.”

„Nagyon jó ütemű és remek hangulatú az egész felkészülésünk. Ezen a héten még nem beszéltünk a németek elleni utolsó felkészülési meccsünkről, de jövő héten biztos, hogy az aktuális világbajnok is szóba kerül, és ahogy eddig, úgy most is remekül feltérképezi a stáb az ellenfelünket. Előtte azonban lesz még egy keretszűkítés, de ez egyáltalán nem befolyásolja a munkánkat.”

„Mindenki a maximumot nyújtja az edzéseken, hogy minél nehezebb helyzetben legyen a kapitány, amikor ki kell választania a végleges keretet. Ausztriában kifogástalan körülmények között tudunk készülni, nagyszerű állapotban lévő pályákon edzünk, tényleg semmire sem lehet panaszunk. Azt most még nem tudom, hogy az Európa-bajnokságon milyen taktikával küldi majd a csapatot pályára Storck, az azonban biztos, hogy úgy készülünk, ha meccs közben taktikát kell váltanunk, akkor senki se jöjjön zavarba, és zökkenőmentes legyen ez a váltás. Nem csak a szurkolók várják már nagyon az Eb-t, hanem a válogatott is” – idézi a vidi.hu Juhász Roland szavait.

Szurkolj élőben az Eb-n! www.pegazus.hu

 

Legfrissebb hírek

Taktikai szemmel: tökéletesen ült Marco Rossi meccsterve, de sokba kerültek a hibák

Magyar válogatott
6 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
22 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
23 órája

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – ez történt az élő felvezetésben

Magyar válogatott
Tegnap, 17:00

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
Tegnap, 14:56

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
Tegnap, 8:57

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
Tegnap, 6:32

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01
Ezek is érdekelhetik