Középkezdés, öt húzás, gól – micsoda magyar széria!

FAZEKAS INDÍT, TÓTH BEAD – GÓLSZERZŐ: FEKETEFAZEKAS INDÍT, TÓTH BEAD – GÓLSZERZŐ: FEKETE

AZZAL A NEM TITKOLT CÉLLAL

„Mindkét ország labdarúgói azzal a nem titkolt céllal lépnek pályára, hogy bizonyítsák: nem véletlen sem a St.-Étienne BEK-döntőbe jutása, sem a magyar csapatnak utánpótlás szinten elért újabb sikere” – írta a Népsport a Magyarország–Franciaország mérkőzés előzetesében, és ez máris némi magyarázatra szorul.

Az udvariasság azt diktálja, hogy a Saint-Étienne menetelésével kezdjük. A zöldek akkoriban uralták a francia futballt, sorozatban a harmadik, egy évtizeden belül a hetedik bajnoki címüket szerezték meg, amit az 1975–1976-os idényben megfejeltek azzal, hogy a KB Köbenhavn, a Rangers, a Dinamo Kijev és a PSV legyőzésével bejutottak a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) döntőjébe. Ott azonban – Palotai Károly játékvezetése mellett – nagy csatában 1–0-ra kikaptak az egyik fénykorát élő Bayern Münchentől.

A glasgow-i BEK-finálét tíz nappal követő magyar–francia meccsre Michel Hidalgo szövetségi kapitány hat Saint-Étienne-játékost akart magával hozni, de sérülések miatt csak hárman (Gérard Janvion, Jean-Michel Larqué, Christian Sarramagna) vállalták a játékot.

Ami pedig a három kiírást megért U23-as Európa-bajnokságot (1972–76) illeti: a szóban forgó, harmadik sorozatban 23 válogatott indult, a mieink a csoportjukban Ausztriát (2–0, 2–2) és Luxemburgot (3–0, 4–0) előzték meg, a negyeddöntőben Angliát (3–0, 1–3), az elődöntőben Jugoszláviát (3–2, 1–1) ejtették ki, a finálét azonban – ez a franciák elleni meccs idején még előttünk állt – minimális különbséggel elbukták a Szovjetunió ellenében (1–1, 1–2).

MÉG ALAKULÓBAN VAN

A „jugók” elleni U23-as Eb-elődöntő újvidéki visszavágóját három nappal a franciák budapesti látogatása előtt rendezték meg, és a rövid pihenő ellenére a „nagycsapat” szinte ugyanazzal a kezdő tizeneggyel állt fel: a középpályán Ebedli Zoltán helyett Csongrádi Ferenc, a csatársorban Izsó Ignác helyén az 50. válogatottságát ünneplő Fazekas László kezdett – a többiek maradtak.

Fazekast aligha lehetett kihagyni: az előző hétvégén ötször talált a kapuba azon a nevezetes Újpesti Dózsa–Ferencváros bajnoki rangadón, amelyet a lila-fehérek 4–3-as első félidő után 8–3-ra nyertek meg a Népstadionban.

A franciák ellen kiálló válogatottunkban az újpesti támadón kívül csupán a fradista Bálint László rendelkezett jelentős nemzetközi rutinnal, ezért is mondta Baróti Lajos:

„Még alakulóban van válogatottunk, ennek ellenére jó játékot várok, s bízom abban, hogy sikerül visszavágni a párizsi nulla–kettőért” – utalt szövetségi kapitányunk az egy évvel korábbi mérkőzésre, és elárulta azt is, hogy a csatársorbeli változás miatt a szélső „Fekete középre húzódik”.

TÖBBET ÉR, MINT A SZÉP JÁTÉK

„Gyenge ellenfél ellen biztos győzelem” – ez volt a Népsport szalagcíme a hűvös időben lejátszott magyar–francia meccs másnapján. Csupán ötöd annyian voltak a lelátón, mint a néhány nappal korábbi kettős rangadó második felvonásán…

„Csak egy támadás, egyetlen gyors, korszerű akció…” – a szakmai értékelés már a címében érzékeltette a játék kiváltotta csalódást, elismerve ugyanakkor, hogy a második félidő legelején az újpesti trió – Fazekas, az éppen becserélt Tóth András és Fekete – alkotta gól ízelítő volt a futball javából.

„A magyar válogatott sokkal jobban elosztotta erőit a pályán, mindenüvé jutott magyar játékos, nem véletlen tehát, hogy az elpattanó, leperdülő, szabad labdákat rendre a mieink szerezték meg” – íme, némi elismerés a támadójátékot ért kritikáért cserébe. Egy nappal később aztán már kifejezetten a gyakorlatiasságon volt a hangsúly:

„De azért a győzelem mégis csak megszületett, s az bizony többet ér, mint a szép játék – vereséggel!… A fiatal magyar csapat, akárcsak Újvidéken, megint felvonultatta azokat az erényeit, amelyek győzelmet szültek: az akaratot, a lelkes küzdőszellemet, az állandó kezdeményezést.”

EGY PILLANATRA FELVILLANT

Az említett Dózsa–Fradin nemcsak a Népsporttól 10-es osztályzatot kapó Fazekas, hanem a válogatott ajtaján dörömbölő 21 éves Törőcsik András, valamint Fekete is a hálóba talált – utóbbi kétszer, igazolván kitűnő formáját.

„Manchesterben, Újvidéken, az FTC ellen és most is fejjel sikerült a kapuba juttatnom a labdát – örvendezett Fekete a franciák legyőzése után, utalva az U23-as Eb-meccsekre, a bajnoki rangadóra is. – Ez nem véletlen, hanem sok gyakorlás következménye. Amikor Tóth elnyargalt a jobb szélen, azonnal indultam a kapu felé, bár egy pillanatra felvillant bennem, hogy Andris kifejezetten ballábas, de onnan jobbal kell a kapu elé nyesni a labdát, s ez sikerül-e neki? Sikerült!”

„Fekete minden idegszálával kapura tört, higanyszerű, robbanékony mozgásával állandóan nyugtalanította a francia védőket, s az ő nevéhez fűződik az egyetlen gól” – ez már a Népsport értékelése volt.

VÉTKES VOLT EBBEN

S bár lapunk a francia középhátvédet, Marius Trésort látta a mezőny legjobbjának (tőlünk Bálint László játékát emelte ki), Hidalgo csapatának dicsérete itt nagyjából véget is ért.

„Különösen a franciák játszottak öregurasan” – fogalmazott az értékelés, és az ezúttal fehérben játszó „kékek” a későbbiekben is inkább negatív színben tűntek fel. Hogy a vezető gólunk után sem lett jobb a meccs, „vétkes volt ebben mindenekelőtt a vendégcsapat, mert vesztésre állva sem fektetett több hangsúlyt a támadásra.”

Pedig a francia csapatban már ott volt a következő évtized egyik legjobb európai labdarúgója, az Aranylabdát háromszor kiérdemlő Michel Platini is. A Nancy 20 esztendős középpályásának ez volt a második válogatott mérkőzése. Lapunk megítélése szerint „keveset segítette a csatárokat, inkább a védekezésben hasznosította magát”.

Platini még háromszor játszott a mieink ellen, de gólt sohasem szerzett – más kérdés, hogy nekünk meg sikerélményből nem jutott többé fikarcnyi sem a franciák ellen.

Az 1978-as argentínai világbajnokságon 3–1-re, az 1982-es párizsi barátságos mérkőzésen 1–0-ra, az 1986-os mexikói vb-n 3–0-ra kaptunk ki az akkoriban már újra a világelithez tartozó „kékektől”. 1990-ben Platini már szövetségi kapitányként örült a Népstadionban aratott 3–1-es győzelemnek, amikor pedig sorozatban ötödször is kikaptunk tőlük (1–2, Metz, 2005), javában a sportdiplomata-karrierjét építette.

TIZENEGY VERETLEN ESZTENDŐ

De vissza a mieinkhez, hiszen van még egy kis dolgunk 1976-tal.

A magyar válogatott 1902 óta íródó történetében – nem számítva az egyetlen hivatalos mérkőzést sem hozó 1944-et – csupán tizenegy esztendő ért véget vereség nélkül: a hőskor kevés meccset hozó évei közül 1905 (1 mérkőzés), 1906 (3) és 1913 (3), a két világháború időszakából 1917 (5), 1918 (4), 1940 (8) és 1945 (3), az Aranycsapat korszakából 1951 (3), 1953 (8) és 1955 (12).

És legutóbb 1976 (10).

A mieink 1975. október 8-án barátságos meccsen 4–2-re kikaptak a lengyelektől Lódzban, de ezt követően majdnem másfél éven keresztül egyszer sem maradtak alul (lásd a mellékelt eredménylistát).

A 12-es veretlenségi sorozat végül az 1977 eleji amerikai túrán szakadt meg. Az első tengerentúli összecsapást Ebedli (2) és Pusztai László góljával 3–2-re megnyerték a mieink, csakhogy az ellenfél egy klubcsapat, a Costa Rica-i Deportivo Saprissa volt, úgyhogy ez az eredmény, fájdalom, ugrik a hivatalos listából.

Nem úgy az 1977. február 9-i limai mérkőzés. Hiába szereztük meg a vezetést Törőcsik első válogatottbeli góljával, a peruiak még a szünet előtt fordítottak, és 3–2-re megnyerték a két ország első hivatalos válogatott meccsét, lezárva nagy szériánkat. Két héttel később kaptunk egy ötöst Argentínában, de ezt leszámítva arra az esztendőre sem lehetett panaszuk a magyar futballdrukkereknek.

Ezt követően még egyszer sikerült 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatot építenünk, és talán nem mindenki vágná rá kapásból, hogy mikor. A 2000. február 23-án lejátszott, gyászos emlékű magyar–ausztrál az Üllői úton, a 0–3, a tiszai „román–ausztrál ciánszennyezés” miatti felhívás haldobálásra, az ezt végül „helyettesítő” halcsontos lepedő a lelátón – mindez megvan?

Nos, akkor tűzzük le itt az időmérőszalagot, és húzzuk egészen 2001. június 2-ig: Bicskei Bertalan szövetségi kapitány csapata legközelebb akkor kapott ki – a 0–2-es bukaresti vb-selejtező 12 meccses magyar veretlenségi szériát (négy győzelem, nyolc döntetlen) zárt le.

Az idei esztendő jelentős erőpróbái még előttünk állnak, csupán két meccset játszottunk le, de e sorok írásakor még úgy áll a helyzet, hogy nemzeti csapatunk őrzi 2016-os veretlenségét. Igaz, nyeretlenségét is…