– A családja Németországban élt évekig, aztán Angliában két különböző helyen, Londonban és egy Bury nevű kisvárosban, majd Münchenbe költöztek, tavaly pedig visszatértek Szombathelyre. Hol szerettek a legjobban élni?
– Nyilván Szombathely a világ legszebb városa nekem, de a komolyabb válaszom az, hogy mindenhol megtaláltuk azt, ami a mi kis családunkat boldoggá tette – mondta Király Gábor a Nemzeti Sportnak.
– Többször is vendégeskedtem önöknél, és bár a Bundesliga ünnepelt sztárja, a Premier League egyik legjobb kapusa volt, mindenhol a visszafogottság, a szó jó értelmében vett egyszerűség jellemezte a hétköznapjaikat.
– És ez baj?
– Dehogy, csak miközben a csapattársai többszintes villában éltek, és luxusautókkal közlekedtek, önnek, önöknek elég volt a családi egyterű és az átlagos lakás.
– Igen, mert mi nem vágytunk a hivalkodó életstílusra, igyekeztünk integrálódni az ott élők mindennapi valóságába, nekünk ez a fajta életvitel éppen megfelelt.
– Mi kellett ahhoz, hogy negyvenévesen még mindig az első osztályban szerepeljen, és az Eb-re készüljön?
– Talán az alkalmazkodókészség. Képes voltam mindenből, a jóból és a rosszból is tanulni, építkezni. Néha kivédesz mindent, még úgy is, hogy te magad sem érted, miként csináltad, máskor gól lesz abból a lövésből, amelyet máskor százból százszor megfognál, és egyikre sincs magyarázat. Megtanultam, hogy fel kell készülni mindenre: 1997-ben úgy mentem ki Berlinbe, hogy meglehet, fél év múlva újra itthon leszek. Másként alakult, később úgy kalkuláltam, huszonhét évesen ismét a Haladásban védek majd, és harmincéves koromban abbahagyom – végül ebből tizennyolc külföldi szezon kerekedett. Mindennap úgy dolgoztam, hogy bármikor jöhet egy sérülés, egyszer talán majd abba kell hagyni a játékot, és ha így lesz, az se érjen felkészületlenül – nagyjából így jutottam el idáig.