Válogatott: „Dzsudzsák valós gólveszély”; „a szélen bajban lehetünk”

Vágólapra másolva!
2016.03.27. 20:25
null
Dzsudzsák Balázs szabadrúgása után úton a labda a háló felé (Fotó: Földi Imre)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is figyelemmel követte a magyar válogatott Horvátország elleni felkészülési mérkőzését (1–1), ennek kapcsán pedig össze is szedte a legfontosabb észrevételeit.

 

A szövetség honlapja bevezetésként megemlíti, hogy bár Mario Mandzukic góljával a vendégek szereztek vezetést, Dzsudzsák Balázs szabadrúgásával megérdemelten egyenlített a magyar csapat.

A legfontosabb tapasztalatok között az uefa.com kiemeli, hogy Bernd Storck szövetségi kapitánynak számos opciója van támadásban, de topegyüttesekkel szemben bajban lehet a magyar csapat, mert a széleken sebezhető. Dzsudzsák Balázs továbbra is valós gólveszély, ha a válogatott a 16-os előterében szabadrúgáshoz jut, és kiemelik még Kleinheisler László közvetlen, technikás és a labda visszaszerzésére törekvő játékát is.

A legnagyobb kérdések között azt vetik fel, hogyan képes Storck több gólt kisajtolni az egy szem csatárból, legyen az Szalai Ádám, Priskin Tamás vagy Böde Dániel. Fontos kérdés továbbá, hogy a nagy nyomás alatt lévő védelem ki tud-e tartani annak érdekében, hogy az általában gólszegény támadószekció bevihesse a döntő találatot, és hogy az öt támadóból mindenkinek igyekszik-e helyet találni a kapitány a 4–2–3–1-es felállásban, vagy hagyományosabb szélsőknek (Gyurcsó Ádám vagy Lovrencsics Gergő) ad lehetőséget, hogy jobb legyen a támadás és a védekezés közötti egyensúly.

A belső védekezés szilárdságát is dicséri a portál, ugyanakkor ismét felveti, hogy a fürge szélsők ellen meggyűlhet a gárda baja.

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 20 300 néző. Vezette: Príhoda (cseh)
Magyarország:
Dibusz (Bogdán, a szünetben) – Fiola, Guzmics, Lang, Korhut – Nagy Á. (Elek, a szünetben), Gera Z. – Németh K. (Nikolics, a szünetben), Kleinheisler (Böde, 80.), Dzsudzsák (Stieber, 81.) – Priskin (Szalai, a szünetben)
Horvátország: L. Kalinic – Corluka, Vida, Schildenfeld, Vrsaljko – Modric, Antolic, Kovacic (Srna, 75.) – Brozovic, Mandzukic, Perisic
Gólszerző: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukic (29.)

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik