Futsalválogatott: fiataljaink két meccset játszanak Portugáliával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.02. 09:49
A magyar U19-es futsalválogatott két felkészülési mérkőzésen is összecsap Portugália fiataljaival.

A csapat hétfő este érkezett meg Lisszabonba, majd kedden utazott át a mérkőzések helyszínére, Lajesbe, és aznap már egy edzést is vezényelt a csapatnak Fehér Zsolt szövetségi edző. A mérkőzések napján is egy gyakorlás, valamint videós elemzés szerepel a programban. Fehér Zsolt szerint igazi erőfelmérő lesz a portugál túra, ám az eredmény mellett számos egyéb tényezőre is figyelni kell majd.

Kíváncsi vagyok a fiatalokra, hogy milyen szinten tudják felvenni a nemzetközi ritmust. Egyértelmű, hogy a jövőt kell szem előtt tartani, sok fiatal játékos került már fel a felnőtt keretbe, jó példa erre Klacsák Bence, Komáromi Péter, Horváth Norbert és Apatini Márk esete is. Ezek a mérkőzések elősegítik a fiatalok fejlődését, annak érdekében, hogy minél előbb a felnőttek között szerepelhessenek. Vannak nagyon tehetséges játékosok a mostani keretben, főleg azokra próbálunk építeni, akik hétről hétre a felnőtt NB I-es, illetve NB II-es bajnokságban játszanak. A portugálokról tudjuk, hogy hazájukban több profi csapat van, mint nálunk, és a játékosaik jobb körülmények között edződhetnek. Várjuk a találkozókat, hiszen tökéletes lehetőséget nyújtanak arra, hogy felmérjük, hol tartunk jelen pillanatban” – mondta Fehér Zsolt az mlsz.hu-nak.

AZ U19-ES FUTSALVÁLOGATOTT KERETE

KAPUSOK
Varsányi Áron (Rubeola FC)
Takács Zoltán (Dunakeszi Kinizsi Futsal)

MEZŐNYJÁTÉKOSOK
Józsa Tamás (Rubeola FC)
Miletics Zsombor (Rubeola FC)
Víz Fülöp (Rubeola FC)
Sáhó Kristof (Rába ETO)
Jakatics Ádám (Rába ETO)
Pap Zsombor (Aramis SE)
Mányi Domonkos (Aramis SE)
Bognár Bálint (Dunaferr DF Renaplin FC)
Horváth Benedek (1988 Déli FC)
Jandek Csaba (1988 Déli FC)
Sipos Gergő (Dunaszerdahely)
Gémesi Áron (Dunakeszi Kinizsi Futsal)

FUTSAL, U19
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Március 2., szerda
19.00:
Portugália–Magyarország

Március 3., csütörtök
19.00:
Portugália–Magyarország

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Sergio Mullor jóslata: A legjobb csapatokkal is felvesszük a versenyt!

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:56

Futsal Eb: biztosan Ljubljanában játszik a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.10.11. 09:17

Futsal: Costa Ricába utazik a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.10.07. 12:43

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.09.30. 21:32

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18

Kis pálya, nagy büszkeség – Vincze András jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.25. 23:07
Ezek is érdekelhetik