Válogatott: „A norvégok nem azt játsszák, amit sokan hisznek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 12:07
Éger László, korábbi magyar válogatott labdarúgó szerint pótselejtezős ellenfelünk, a norvég válogatott nem azt játssza már, amit sokan gondolnak róluk.

– Mit remél a norvégok elleni két pótselejtezőtől?
– Mindenképpen azt, hogy végig nyílt lesz a továbbjutás kérdése, hiszem, hogy az első találkozón, jövő csütörtökön Oslóban olyan eredményt tudunk elérni, ami alapján megmarad az esélyünk a budapesti visszavágóra – mondta Éger László a teol.hu-nak. – Nem lesz egyszerű dolgunk, de azt mondom, hogy a norvégoknak sem. Ötven-ötven százalék esélyt adok mindkét együttesnek az Eb-részvételre. – Mit remél a norvégok elleni két pótselejtezőtől?
– Mindenképpen azt, hogy végig nyílt lesz a továbbjutás kérdése, hiszem, hogy az első találkozón, jövő csütörtökön Oslóban olyan eredményt tudunk elérni, ami alapján megmarad az esélyünk a budapesti visszavágóra – mondta Éger László a teol.hu-nak. – Nem lesz egyszerű dolgunk, de azt mondom, hogy a norvégoknak sem. Ötven-ötven százalék esélyt adok mindkét együttesnek az Eb-részvételre.

– Mit gondol, miben nőhetünk a norvég együttes fölé?
– Csapatként kell működnünk. Nekünk nincsenek olyan sztárjátékosaink, mint nekik, ezért csakis akkor lehet esélyünk, ha a játékosok a taktikai utasításokat maximálisan betartva, egymást kisegítve futballoznak a párharc első percétől az utolsóig. Nem az én véleményem lesz a döntő, de egy zárt védekezésből kell kiindulnunk Norvégiában, aztán ott majd kiderül, hogy mit kell játszanunk három nappal később, itthon.

– Milyen futballra kell számítanunk a norvégoktól?
– Abban szinte biztos vagyok, hogy nem esnek nekünk, mert ők is tudják, hogy ez a párharc legalább száznyolcvan percig tart. Már régóta nem azt játsszák, amit sokan gondolnak róluk, hogy sorra lövik be a labdákat, keresve a magas embereket, kikényszerítve a test-test elleni harcot. Pontos passzokkal, a labdát földön tartva, kulturáltan futballoznak, amit a csoportmeccsek során is bizonyítottak például az olaszok vagy a horvátok ellen.

– Rossz nekünk ez a pótselejtező? Sokak szerint ebből a csoportból egyenes ágon is tovább kellett volna jutnunk!
– Ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor kis szerencsével valóban odaérhettünk volna a második helyre, mert ez tényleg nem volt egy nehéz csoport. Ugyanakkor ne feledjük el azt sem, hogy amikor elkészítették a csoportbeosztást, mindenki arról beszélt, hogy a harmadik helyre jók lehetünk, számunkra az lehet a cél. Aztán amikor Dárdai Pál lett a szövetségi kapitány, és elkezdtek jönni az eredmények, megnőtt az étvágyunk, de sajnos nem jött össze a bravúr. Ezzel együtt a harmadik hely meglett, már csak két meccs, és eldől, hogy ott leszünk-e jövőre a franciaországi Európa-bajnokságon.

– Nyilván óriási lesz az öröm, a boldogság, ha kijutunk, de mi lesz akkor, ha nem sikerül? Így is rengeteg kritikát kap a magyar foci, az NB I-es meccsek többsége nézhetetlen, a magyar csapatok rendszerint korán búcsúznak az európai kupaporondtól....
– Nem hiszem, hogy erre a kérdésre nekem kellene válaszolnom. Nálam vannak sokkal okosabb emberek, akik levonják majd a következtetéseket, kielemzik a történéseket, és eldöntik, hogy merre tovább. De nem szeretnék arra gondolni, hogy nem sikerül. Pozitívan kell hozzáállni a pótselejtezős párharchoz, hiszem, hogy a csapat képes megragadni az esélyt. Az biztos, hogy mindenkinek össze kell fogni a sikerért, ahogy Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is mondta, most minden korábbinál nagyobb szüksége van a támogatásra a válogatottnak.

A teol.hu interjújában elolvashatja azt is, milyen emlékei vannak Éger Lászlónak a norvégok elleni párharcokról, hogy tetszik neki a futball utáni élet, valamint hogy mit gondol a Paks bajnoki szerepléséről!

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Banai Dávid (Újpest), Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe), Nagy Gergely (Vasas)
Védők:
Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik