Válogatott: a norvég kapitány 34 interjút mondott le

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 10:12
Fokozott a sajtó érdeklődése, Per-Mathias Högmo, a norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kilenc nap alatt 34(!) interjút mondott le annak érdekében, hogy a csapatára, a pótselejtezőre, valamint az ellenfélre, Magyarországra fókuszáljon.

„Ha igent mondanék a kérésre, mint ahogyan a többire, akkor kitöltené a napomat, és nem maradna időm felkészülni a pótselejtezőre. Ezért inkább lemondom őket, célravezetőbb, ha a rendelkezésemre álló időt a szakmai dolgokkal töltöm” – utasította el a szakember az Aftenposten napilap kérését, amely interjút akart készíteni vele.

A norvég kapitány azt követően került fokozottan a középpontba, hogy kiderült, együttese Magyarországgal játszik pótselejtezőt az Eb-részvételért. A helyi lapok mellett tévéműsorokba is hívták, de keresték őt magyar, skót(!) újságírók is, valamint az európai szövetség (UEFA) sajtósai. Így jobb híján maradnak a hivatalos körök. A kérdések megválaszolására, a nyilvánosságot képviselő sajtó kíváncsiságának kielégítésére a mérkőzések előtti és utáni kötelező sajtótájékoztatókon lesz lehetőség.

Svein Graff, a norvég válogatott sajtóreferense mindezt annyival egészítette ki, érzik ők is a felfokozott érdeklődést, de ha Högmo igent mondana, akkor egész nap nyilatkozatokat adna, illetve egyik interjú helyszínéről a másikra rohangálna.

„Az elmúlt kilenc napban harmincnégy felkérést kaptunk különböző helyről, amit udvariasan visszautasítottunk. Most csak egy dolog fontos a számunkra, hogy milyen eredményt érünk el a pótselejtezőn.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Banai Dávid (Újpest), Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe), Nagy Gergely (Vasas)
Védők:
Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
Rune Jarstein (Hertha), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A TOVÁBBI PÁROSÍTÁSOK

November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina

November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna

November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMECCSEI
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Románia–Magyarország 1–1 (Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Magyarország–Görögország 0–0

Finnország–Magyarország 0–1 (Stieber Z. 82.)
Magyarország–Románia 0–0
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)
Magyarország–Feröer 2–1 (Böde 63., 71., ill. Jakobsen 11.)
Görögország–Magyarország 4–3 (Sztafilidisz 5., Tahcidisz 57., Mitroglu 79., Kone 86., ill. Lovrencsics 26., Németh K. 54., 76.)

NORVÉGIA SZEREPLÉSE A 2016-OS EB SELEJTEZŐSOROZATÁBAN

Norvégia–Olaszország 0–2 (Zaza 17., Bonucci 62.)
Málta–Norvégia 0–3 (Daehli 22., J. King 26., 49.)
Norvégia–Bulgária 2–1 (Elyounoussi 14., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 43.)
Azerbajdzsán–Norvégia 0–1 (Nordtveit 25.)
Horvátország–Norvégia 5–1 (Brozovic 30., Perisic 54., Olic 66., Schildenfeld 87., Pranjic 94., ill. Tettey 81.)
Norvégia–Azerbajdzsán 0–0
Bulgária–Norvégia 0–1 (Forren 57.)
Norvégia–Horvátország 2–0 (Berget 51., Corluka 69. – öngól)
Norvégia–Málta 2–0 (Tettey 19., Söderlund 52.)
Olaszország–Norvégia 2–1 (Florenzi 73., Pelle 82., ill. Tettey 23.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik