Válogatott: „A magyar futball ördögi körökben vergődött”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.27. 11:48
Az MLSZ elnökségi tagja, Török Gábor szerint a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki kvalifikációjával a honi futball kapott még egy esélyt.

„Őszintén szólva előzetesen nem sok esélyt adtam a válogatottnak – mondta Török Gábor a haladas.hu-nak. – Aki évtizedek óta hiába reménykedik, az egy idő után megtanulja, hogy miképpen óvja meg magát az újabb csalódásoktól. A mostani pótselejtező számomra – az örömteli végeredményen túl – azért volt különleges, mert ez volt a hatéves fiam első olyan fociélménye, amelyet közösen éltünk át: az elsőt a tévé előtt, a másodikat a helyszínen. Sok minden más mellett azért szorítottam nagyon, hogy neki más legyen az első, mint amilyen nekem volt az elmúlt sok száz.” előzetesen nem sok esélyt adtam a válogatottnak – mondta Török Gábor a haladas.hu-nak. – Aki évtizedek óta hiába reménykedik, az egy idő után megtanulja, hogy miképpen óvja meg magát az újabb csalódásoktól. A mostani pótselejtező számomra – az örömteli végeredményen túl – azért volt különleges, mert ez volt a hatéves fiam első olyan fociélménye, amelyet közösen éltünk át: az elsőt a tévé előtt, a másodikat a helyszínen. Sok minden más mellett azért szorítottam nagyon, hogy neki más legyen az első, mint amilyen nekem volt az elmúlt sok száz.”

„Hogy az MLSZ-nek mekkora része van a sikerben? A meccs után egy barátom viccesen azt mondta, az elnökségek közötti különbség döntött… Ha komolyan beszélünk erről, akkor azt gondolom, hogy a szövetségek szerepe a felnőttválogatott eredményességében szinte minimális. Persze lehet hibázni a stáb kiválasztásában, ahogy ez az elején történt, és lehet jó döntéseket is hozni, ahogy Dárdai Pál és Bernd Storck megbízása kapcsán szerintem sikerült, de a szövetség leginkább a körülményekért, a szervezésért és a háttér megteremtéséért vállalhat felelősséget.”

„Természetesen nem lett ettől a kijutástól jobb a magyar foci, egyetlen lényegi problémánk sem oldódott meg, de kaptunk egy hihetetlen esélyt. Egy momentumot, egy ugródeszkát. A magyar labdarúgás, amely évtizedek óta ördögi körökben vergődött, amelynél csalódás csalódást követett, most rövid időre büszke lehet magára. Ha ügyesek vagyunk, ki lehet használni ezt arra, hogy végre angyali körök induljanak el.”

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40
Ezek is érdekelhetik