U19: nem bírtuk a hajrát, 3–2-es vereség a csehek ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.13. 15:46
Az U19-es labdarúgó–válogatottunk felkészülési mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedett Csehország ellen.

„Az első félidőben mutatott játékkal minden szempontból elégedett vagyok, de amíg a csehek egyszer jutottak el a kapunkig, és ebből gólt szereztek, mi négy-öt nagy lehetőséget is kihasználatlanul hagytunk” – mondta a mérkőzés után Sören Osterland szövetségi edző. Sören Osterland szövetségi edző.

„Ezzel együtt is sikerült megfordítanunk az állást, és a hatvanadik perc környékéig igazán jól teljesítettünk. Ezt követően nagyon elfáradtunk, a cseheknek pedig új lendületet adtak a cseréik, és megfordították az állást. Az első félidei játékunk több mint biztató, de a helyzeteket jobb hatékonysággal kell kihasználnunk a jövőben. Bár két vereséget szenvedtünk, a látottak alapján azt gondolom, nem vagyunk gyengébbek a cseh válogatottnál, de ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el egy ilyen jó erőkből álló ellenféllel szemben, fejben végig erősnek kell lennünk, valamint ki kell küszöbölnünk a fáradtságból adódó hibákat” – zárta értékelését a szakember a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Csehország 2–3

Magyarország: Demjén Patrik – Szivacski Donát (Bartucz Martin, 46.), Kertai Dániel (Pávkovics Bence, 76.), Hursán György, Beke Zsolt – Vogyicska Bálint, Haris Attila (Fehér Imre, 81.), Petró Balázs – Murka Benedek (Szabó Bence, 68.), Popov Patrik, Szatmári István (László Noel, 72.)

 

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Majoross Gergely: Volt azért néhány millió dollár különbség a keretek értéke között...

Jégkorong
2025.05.16. 06:59

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57
Ezek is érdekelhetik