U20-as vb: Storck szerint van, amire büszkék lehetünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.07. 10:35
A Nigériától elszenvedett vereséget követően Bernd Storck, a magyar U20-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzője elmondta, van, amire büszkék lehetünk.

„Tudtuk előre, hogy roppant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkőzésen – mondta a lefújás után Bernd Storck az mlsz.hu-nak. – Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni. Annak örülök, hogy ma több játékost is ki tudtam próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat szerezzek mindegyik játékos állapotáról, felkészültségéről.” Bernd Storck az mlsz.hu-nak. – Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni. Annak örülök, hogy ma több játékost is ki tudtam próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat szerezzek mindegyik játékos állapotáról, felkészültségéről.”

Mint ismert, a magyar válogatott a harmadik helyen jutott tovább vb-csoportjából, és a szerdai nyolcaddöntőben Szerbiával találkozik.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
2025.03.29. 09:37

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37
Ezek is érdekelhetik