Futsal: egygólos vereséget szenvedett a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 22:00
Visszavágtak a finnek. A magyar futsalválogatott hétfői 2–0-s sikere után a második felkészülési mérkőzést Finnország nyerte meg 1–0-ra.

Az mlsz.hu beszámolója szerint hiába birtokolta többet a labdát és alakított ki helyzeteket a magyar nemzeti együttes, nem tudta feltörni a hazai csapat védelmét. A finnek az egész találkozó során fegyelmezetten és stabilan védekeztek és több alkalommal hibára kényszerítették a magyar válogatottat. A mérkőzés egyetlen találata is így született: egy oldalberúgás után a védők szervezetlenségét kihasználva gólt szereztek a finnek az első félidő utolsó percében.

A második játékrészben egészen a végső sípszóig ostromolta a finn kaput a magyar csapat, de a hazaiak hibátlanul védekeztek, így elmaradt az egyenlítés.

„Látszott, hogy a finn keretben több nagypályás labdarúgó is szerepel, akik egész évben edzenek, így fizikálisan ezen a mérkőzésen jobbnak bizonyultak. A hazaiak tanultak a tegnapi mérkőzésből, ezúttal hibátlanul védekeztek, nem tudtuk feltörni a hátsó alakzatukat. Mi sem játszottunk rosszul, megvoltak a lehetőségeink az első és a második félidőben is, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Úgy érzem, hogy a finnországi mérkőzések remekül szolgálák a felkészülésünket, a bő keret megvan a selejtezőkre, de a végső tizennégy játékos, aki Macedóniába utazik, a közös edzőtáborozást követően lesz kiválasztva"– értékelt Sito Rivera, a magyar válogatott spanyol szövetségi kapitánya az mlsz.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50

Csak ikszelt a Berettyóújfalu, nem tudott fellépni a döntőt érő második helyre a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.12. 20:44

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 23:05

A listavezető Veszprém nyerte meg a rangadót a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 19:34

Futsal MK: a férfiaknál Veszprém–Berettyóújfalu, a nőknél TFSE–DEAC döntő lesz

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:28

Nemcsak a veszprémi meccset, válogatott kapusát is elvesztette a címvédő Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.25. 20:35

A Kecskemét legyőzte az Újpestet a futsal NB I felsőházában

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 21:30
Ezek is érdekelhetik