Emlékezés: hetven éve született a magyar Góleádor

Vágólapra másolva!
2014.12.17. 06:59
null
Bene Ferenc (Fotó: ujpestfc.hu)
Hetven évvel ezelőtt, 1944. december 17-én született az Újpest legendás labdarúgója, Bene Ferenc.

A balatonújlaki születésű olimpiai bajnok labdarúgó 1961-ban igazolt Újpestre, ahol 1978-ig szinte mindent elért. Bene Ferenc, a Góleádor 418 bajnoki mérkőzésen 303 gólt szerzett. Kivételes gólérzékenysége öt gólkirályi címben csúcsosodott ki, miközben a lila-fehérekkel nyolcszoros magyar bajnok, háromszoros MNK-győztes lett. Kétszer választották meg az év labdarúgójának – emlékezik meg a hetven éve született legendáról a hlsz.hu.

Tagja – számtalan más sikere mellett – a BEK- és KEK-elődöntős, VVK-döntős újpesti csapatnak. Az Európa-válogatott csatár hatszor szerepelt az Aranylabda-szavazás legjobbjai között, 1966-ban a kontinens 6. legjobbja volt.

A válogatottban 76 mérkőzésen 36 gólt jegyzett. 1964-ben olimpiai bajnok, a tokiói világverseny gólkirálya 12 találattal. Európa-bajnoki bronzérmes (1964).

Edzőként az Újpest, a Fót és a László Kórház női együttese mellett dolgozott 1999-ig. 2006-ban, 61 évesen hunyt el. Fia, ifj. Bene Ferenc jelenleg a DVTK utánpótlás-igazgatója.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Vasárnap délután lezárul a Goodison Park 133 éves története

Angol labdarúgás
2025.05.15. 11:54

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57
Ezek is érdekelhetik