Magyar-finn: A magyar futballisták nem olyan erősek mentálisan… - Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 18:45
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Finnország elleni pénteki Eb-selejtező előtt elmondta, a szurkolók támogatására is számít az „év mérkőzésén”.

„Tudni kell, hogy az előző edzőtáborra sokkal több idő jutott, így intenzívebb gyakorlatokat is lehetett végezni. Ennek ellenére kedden megvolt a szokásos, kemény edzésünk, amely a játékunk begyakorlásához kell. Elek Ákos és Kádár Tamás sajnos ezen a tréningen nem tudott részt venni, ők szerdán kapcsolódtak be a munkába. Könnyedebb edzések jönnek, de a mi feladatunk most lesz igazán érdekes, hiszen el kell döntenünk, ki játsszon pénteken" – mondta Dárdai Pál az MLSZ TV-nek, majd részletesen is kitért a finnek elleni találkozóra. Dárdai Pál az MLSZ TV-nek, majd részletesen is kitért a finnek elleni találkozóra.

„Egy eseménytelen meccs lesz, hiszen a remekül passzoló finnek arra fognak várni, hogy kijöjjünk hátulról, könnyen előfordulhat, hogy nem lesz szép a játék. Ezért is mondtam, hogy nem szeretném, ha a szurkolók türelmetlenek lennének. A magyar futballisták nem olyan erősek mentálisan, mint a kinti labdarúgók, róluk ez nem pereg le, mivel túlságosan is a győzelemre hajtanak, és bizonyítani akarnak mindenkinek. Ez az év mérkőzése lesz, de csak a drukkerekkel együtt érhetünk el sikereket" – tette hozzá Dárdai.



A magyar válogatott pénteken 20.45 órakor lép pályára az új Üllői úti stadionban Finnország ellen, majd november 18-án Oroszországot fogadja ugyanitt Dárdai Pál együttese felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37
Ezek is érdekelhetik