Válogatott: Dárdai titokzatos barátja megkönnyezte az üzenetet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 20:10
Aki megnézte a szombati Románia–Magyarország Eb-selejtező után Dárdai Pál értékelését, valószínűleg felkapta a fejét arra, hogy a korábbi pécsi játékos az interjú végén elkérte a mikrofont és felköszöntötte barátját születésnapja alkalmából. A szövetségi kapitány nem nevezte meg az ünnepeltet, de hamar kiderült, a korábbi PMFC-játékost, a pécsi csapat jelenlegi másodedzőjét, Kulcsár Árpádot köszöntötte Bukarestből.

„Sok mindenben hasonlít az élettörténetünk, talán ezért is értjük meg ennyire egymást. A mai modern technikának köszönhetően pedig könnyen tudjuk tartani egymással a kapcsolatot. Olykor magánéleti témák kerülnek elő, máskor szakmázunk. Utóbbi elkerülhetetlen, hiszen mindketten edzősködésre adtuk a fejünket, ráadásul már dolgoztam is vele az NB II-es ligaválogatottnál. Ez alapján nagyjából tudom, hogy miként dolgozik, ezért számomra nem is volt meglepetés a szombati találkozó és a játék képe. Pont ezt a szervezettséget vártam tőle!” – mondta a pmfc.hu-nak Kulcsár Árpád.pmfc.hu-nak Kulcsár Árpád.

„A feleségem szombaton közölte, hogy asztalt foglalt estére, de nyugodjak meg, mert az étteremben is tudom nézni a meccset. Sejtettem, hogy valami csel van a háttérben, de akkora bulival lepett meg, amire álmomban sem gondoltam volna. Egy-két esküvő elbújhat a szülinapi partim mögött! Meglepetésemre ugyanis nemcsak a szűk baráti kör volt jelen, hanem egy nagyjából ötvenfős társaság, a rokonokkal együtt. Fantasztikusan éreztem magam, alaposan meg is hatódtam, mert ennyi emberre tényleg nem számítottam. Az este fő eseménye azért a meccs volt, egy kivetítőn néztük együtt a selejtezőt. Láttam Pali üzenetét is, amit őszintén szólva meg is könnyeztem” – zárta a visszaemlékezést a PMFC másodedzője, aki a 40. születésnapját ünnepelte a napokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik