Román-magyar: őrizetben 30 román, öt egyéves kitiltás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.12. 11:26
Harminc román szurkolót állított elő a rendőrség szombaton Bukarestben a román–magyar Eb-selejtezőmérkőzés helyszínén, ahol a két rivális szurkolótábor még a meccs kezdete előtt petárdákkal és füstbombákkal dobálta egymást – közölte vasárnap a rendőrség.

A rendőrök könnygázt vetettek be, és már a kezdő sípszó előtt kivezettek drukkereket a stadionból. A magyar himnusz hangjai petárdadurrogásba és üvöltözésbe fulladtak. A mérkőzés után rendőri védőkísérettel vezették ki a magyar szurkolókat a buszokhoz és vonatokhoz.

Irina Dragan rendőrségi szóvivő szerint harminc román drukkert vittek be a rendőrőrsre, és ötöt egy évre kitiltottak a futballstadionokból. Az egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy néhány ember töréseket, illetve kisebb fejsérüléseket szenvedett.

Gabriel Oprea belügyminiszter tájékoztatása szerint 12 ezer rendőrt és rohamrendőrt vezényeltek ki az Eb-selejtező alkalmából, és a helyi becslések szerint mintegy 800-an utaztak Magyarországról a bukaresti mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Összejöhet az UEFA rémálma, történelmi zakóra is szükség lehet San Marino pótselejtezős szerepléséhez

Foci vb 2026
2025.10.13. 11:59

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2025.09.14. 12:12
Ezek is érdekelhetik