Román-magyar: „Sosem könnyű Bukarestben”; Marica pótlása?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.02. 12:44
Gulácsi Péter, a Red Bull Salzburg magyar kapusa szerint nehéz lesz a válogatott romániai Eb-selejtezője, de reméli, ezúttal sikerrel veszi az együttes az akadályt. A hazai oldalon ugyanakkor a fő kérdés jelenleg az, hogy a következő meccsen eltiltott, a finnek elleni selejtezőre viszont sérüléséből már várhatóan felépülő Ciprian Maricát ki pótolja ellenünk.

„Bukarestbe menni sohasem könnyű túra a magyar válogatott számára. Remélem, ez alkalommal sikerrel jövünk majd el" – idézi az Eb-selejtezőt melanómaveszély miatt kihagyó Gulácsit a román Digi Sport.

A román válogatottal kapcsolatos hír, hogy Ciprian Marica elmondása szerint a finnek elleni mérkőzésre már százszázalékos állapotba kerül.

Victor Piturca szövetségi kapitány ugyanakkor a mieink elleni selejtezőre eltiltás miatt nem nevezheti a támadót, akinek pótlása nagy kihívás elé állítja keleti szomszédunk szakmai stábját.

„Ezen a meccsen Marica nem játszhat, de Finnországban fog. Három-négy támadónk van, aki helyettesítheti őt a magyarok ellen, Keserü, Rusescu és Stancu, de mellettük vannak mások is..." – vélekedett a támadókérdésről Piturca.

A román olvasóknál egyébiránt egyértelmű a megoldás, a szavazatok 50.64 százalékát a kilenc bajnokin 10 gólt (ebből hatot egy meccsen) szerző, az El-t és a román Ligakupát is beleszámolva pedig már 16-nál járó Claudiu Keserü kapta, míg a voksolás második helyén álló Marius Alexe 12.96 százalékon áll jelenleg.

A 2016-os Európa-bajnokság kvalifikációs sorozata keretében sorra kerülő Románia–Magyarország mérkőzést október 11-én játsszák a román fővárosban. az Eb-selejtezőt melanómaveszély miatt kihagyó Gulácsit a román Digi Sport.

A román válogatottal kapcsolatos hír, hogy Ciprian Marica elmondása szerint a finnek elleni mérkőzésre már százszázalékos állapotba kerül.

Victor Piturca szövetségi kapitány ugyanakkor a mieink elleni selejtezőre eltiltás miatt nem nevezheti a támadót, akinek pótlása nagy kihívás elé állítja keleti szomszédunk szakmai stábját.

„Ezen a meccsen Marica nem játszhat, de Finnországban fog. Három-négy támadónk van, aki helyettesítheti őt a magyarok ellen, Keserü, Rusescu és Stancu, de mellettük vannak mások is..." – vélekedett a támadókérdésről Piturca.

A román olvasóknál egyébiránt egyértelmű a megoldás, a szavazatok 50.64 százalékát a kilenc bajnokin 10 gólt (ebből hatot egy meccsen) szerző, az El-t és a román Ligakupát is beleszámolva pedig már 16-nál járó Claudiu Keserü kapta, míg a voksolás második helyén álló Marius Alexe 12.96 százalékon áll jelenleg.

A 2016-os Európa-bajnokság kvalifikációs sorozata keretében sorra kerülő Románia–Magyarország mérkőzést október 11-én játsszák a román fővárosban.

Legfrissebb hírek

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32

Gulácsi bekerült a Kickernél az idény álomtizenegyébe

Német labdarúgás
2025.05.21. 10:55

Egy korszak vége: Gulácsi Péter legemlékezetesebb pillanatai a magyar válogatottban – galéria

Magyar válogatott
2025.05.20. 15:31

Az utolsó egyiptomi hős – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.05.19. 23:59

Gulácsi Péter és Willi Orbán is bekerült a Bundesliga álomcsapatába a WhoScorednál

Német labdarúgás
2025.05.19. 14:33

Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.05.19. 12:00

Lőw Zsolt: Az eredmények nem hazudnak, roppant csalódottak vagyunk

Német labdarúgás
2025.05.18. 10:28

Gulácsi Péter: Az a célom, hogy Lipcsében maradjak

Légiósok
2025.05.14. 09:49
Ezek is érdekelhetik