Válogatott: Gera szerint ki kell zárni a külvilágot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 10:22
A szerdai nap folyamán Hajnal Tamás is meglátogatta az északírek elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatottat Telkiben, míg a visszatérésére készülő Gera Zoltán arról beszélt a szövetség honlapjának, hogy meg kell próbálni kizárni a külvilágot, nem szabad, hogy bárkit görcsössé tegyenek az elvárások.

A magyar válogatott szerdai programja délelőtt taktikai megbeszéléssel kezdődött, majd edzéssel folytatódott, az első olyan gyakorlással, amelyen az összes kerettag részt vett. Érdekesség, hogy a szerdai tréningeken a válogatott tagjai már az Euro 2016 selejtezőinek hivatalos labdáival gyakorolhattak. A nap további részében sem unatkoztak a futballisták, előbb a válogatott formaruhájához vettek méretet a játékosokról, majd az ebéd utáni pihenő közben befutott Telkibe Hajnal Tamás is, aki elbeszélgetett a kerettagokkal, egyeztetett Pintér Attilával is, majd megnézte a csapat délutáni edzését.Hajnal Tamás is, aki elbeszélgetett a kerettagokkal, egyeztetett Pintér Attilával is, majd megnézte a csapat délutáni edzését.

A középpályás az mlsz.hu-nak elmondta: vasárnapig tartózkodik Magyarországon, és ha már itthon jár, eljött látogatóba a válogatotthoz is. Az Ingolstadttól nemrégiben távozó labdarúgó szeretné, ha minél előbb sikerülne csapatot találnia magának, addig is volt klubja U21-es együttesével készül, hogy mikor majd szerződést kap, jó fizikális állapotban kezdhesse meg a munkát új csapatánál.

Gera Zoltán, a válogatott támadója az mlsz.hu-nak arról beszélt, hogy eddig pozitív benyomásai vannak a keretről, és bízik benne, hogy a csapat felszabadultan játszik vasárnap este az északírek ellen.

„A jelenlegi válogatott keret tagjai fiatalok, éhesek a sikerre, úgy látom, lelkes, jó hozzáállású játékosok alkotják a csapatot. Még az ismerkedés fázisában vagyunk, azon vagyok, hogy a pályán is minél jobban megismerjem a társakat – fogalmazott Gera. – Összességében a keret pozitív benyomást tett rám, azt várom, hogy jól kezdjük a selejtezősorozatot. Fontos, hogy ne kapkodjunk, ne legyünk görcsösek, ne roppantson össze bennünket a tét, hanem mindenki felszabadultan játsszon. Próbálnunk kell kizárni a külvilágot, nem szabad, hogy bárkit is görcsössé tegyenek az elvárások. Az elmúlt bő tíz évben az egyik ellensége mindig az volt a válogatottnak, hogy rendre összeroppant a társaság. Mindenkinek azt kell nyújtania, ami benne van, amiért ide került, ha ezt meg tudjuk valósítani, jó eredményt fogunk elérni."

Legfrissebb hírek

Bognár György: Három góllal kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 09:26

Dambrauskas az első percektől érezte, ez nem a DVTK napja; Bognár György kamusérülésekről beszélt

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 08:26

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik